31 fejezet – Carrie.

Az esküvőm volt életem legszebb, legcsodásabb napja. Ez a nap csak is, és kizárólag rólam és Jacksonról szólt, senki másról. Csak róla, és rólam. Tekintve, hogy 1évvel ezelőtt, még azt sem tudtam, hogy Jackson és én együtt vagyunk, most mindennél jobban várom azt a percet, hogy kimondhassam: Elfogadom. A templom kapujánál állok, és várom, mikor szólal fel az a tipikus esküvői zene, ami a filmekben is szokott lenni. A vendégek csak arra várnak mikor kezdődik el, mikor láthatnak.

Sokan eljöttek a régi időkből. Miután sikerült újra felvennem a kapcsolatot a barátaimmal, volt osztálytársakkal. És ennek ez a rendje… meg születünk, felnövünk, családot alapítunk, és lassan eltávozunk az életből. Mindig is nagy meglepődésekkel kísértem végig az ilyen dolgokat, hogy milyen gyorsan szalad az idő, milyen hamar felnövünk. Egyik percben még a szomszéd kislánnyal teázgatunk az udvaron, mikor pedig lehunyjuk csak egy percre is a szemünket, s újra kinyitjuk, csupán annyit veszünk észre, hogy ott állunk az oltárnál, oldalunkon azzal az emberrel, akire rá akarjuk bízni az életünket. Aki mellett minden nap fel akarunk ébredni, s az ő karjaiban elaludni. Akitől családot, otthont szeretnénk. Fél évvel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni ezt a percet…

Na, igen, az amnéziám egy külön dolognak számít az életemben, hisz annyi minden történt az óta, ami teljesen megváltoztatott mindent. 1 évig tartott az egész folyamat, míg rendbe jöttem, és eszembe jutott minden. Sok idő 1 év… Jacksonnak volt egy barátnője is, de nem ígérkezett hosszú életűnek a dolog, talán 2 hónapig sem tartott, s mikor vége lett Jackson elém állt és kitálalt mindent. Akkor pedig eszembe jutottak a dolgok, minden, amiről eddig nem tudtam. Ennek köszönhetően pedig újra együtt voltunk, újra visszaköltöztem hozzá a lakásba. Még a levegőtől is óvott, egyedül nem sétálhattam, nem csinálhattam semmit. Nem haragudtam rá, inkább aranyos volt tőle.

Kyle ki költözött a lakásból, talpra állt így már nem volt szüksége a segítségünkre. Anyámmal nem tudom mi történhetett az alatt az egy év alatt, sosem hallottam róla, és nem is találkoztam vele, bár apám szerint messze jár tőlünk. Na persze Apám, és Abie más tészta megint csak hisz összejöttek, aminek mindenki nagyon örül.

A leánykérés… de szép is volt, mindenre pontosan emlékszem, minden pillanatára.

Eva felhívott azzal a céllal, hogy kísérjem el ruhát vásárolni. Ennek semmi akadálya nem volt, hisz nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mondhatjuk úgy is, hogy a legjobb barátom, a testvérem, a mindenem lett. Sokat köszönhetek neki.

1 évvel korábban :

- És még is milyen ruhára gondoltál?- kérdeztem Evát miközben egy halom ruha társaságában kísértem a próba fülkéhez, az egyik legmenőbb ruha boltban.

- Nem tudom Carrie, valami elegáns, de még is egyszerű. – felkapott 3 ruhát, és azonnal a függöny mögé lépett.

- De milyen alkalomra? – faggatóztam tovább.

- Hát…- kiabált nyöszörögve, miközben öltözködött. – tudod, van a mostani barátom, Dave… ő… a húgának esküvője lesz, és meghívtak rá.

- Vagy úgy. – sóhajtottam, s körbe néztem az üzletben hátha találok én is valami megfelelő ruhát, amivel levehetem Jacksont a lábáról.

- Na, ez, hogy tetszik? - jött ki a fülkéből Eva egy térdig érő alkalmi ruhában. V- alakú kivágás, mély dekoltázs, halványlila szín.

- Nem rossz, bár szerintem találnál jobbat is, ha esküvőre kell a ruha. - mondtam monoton hangon.

- Jaj nézd, esküvői ruhák is vannak itt? Nahát…- csodálkozott. – Azonnal fel kell próbálnunk egyet. - kézen ragadott, és az esküvői ruhák fele húzott.

Nem nagyon beszéltünk egymáshoz ez alatt az idő alatt, ő is keresgélt, és én is, míg meg nem találtam a csoda ruhát.

- oké, én ebben fogok férjhez menni. - néztem a ruhát, boci szemekkel, míg Eva hozzám rohant, és boldogan sóhajtott egyet.

- ez gyönyörű.- motyogta, majd lekapta a fogasról és hozzám vágta. - próbáld fel, most.

Ellenvetést nem tűrve a próba fülkéhez tolt, majd behúzta a függönyt rajta és magamra hagyott.

Volt egy hatalmas tükör a fülkében, így mikor már rajtam volt a ruha minden egyes négyzetcentimétert láttam.

- Carrie, kész vagy már? - kérdezte Eva.

Nem válaszoltam, inkább kiléptem a fülkéből és elé álltam. A ruha hatalmas és hófehér volt.

Ujjatlan, V kivágású.

- gyönyörű vagy…- habogta.

A lényeg annyi volt, hogy a ruha csodaszép volt és eldöntöttem, ha egyszer férjhez megyek, akkor azt abban a ruhában fogom tenni.

Miután Evától elbúcsúztam, haza mentem. A lépcső házban mint mindig, óriási csend volt. Mintha nem lakna rajtunk kívül ott senki, de már lassan kezdtem hozzá szokni, hogy egy lélekkel sem találkozom soha.

Lassan felugrálgattam a lépcsőkön, majd beléptem a lakásba…. és igen, talán mondhatjuk azt is, hogy itt kezdődött minden.

Az asztal rózsaszirmokkal volt feldíszítve. A közepén két gyertya égett… gondosan meg volt terítve.

Levettem a cipőmet, és beljebb sétáltam, halkan, és lassan. A gyönyörtől megszólalni sem tudtam…

A konyha felé vettem az irányt, mikor megláttam Jacksont, aki épp akkor vette ki a sütőből a kaját.

- szia. – mosolygott rám kedvesen.

- - ez… te..- dadogtam.

- Neked, mert szeretlek. - felém sétált, és homlokon csókolt. - valamit lesz egy meglepetésem.

Kézen fogott, és az egyik székhez vezetett. Leültetett majd visszament a konyhába.

Mondhatjuk úgy is, hogy meghatódtam, hisz még senki nem tett ilyet értem. Ráadásul azt sem tudtam, egészen mostanáig, hogy Jackson tud főzni.

A vacsora fantasztikus volt, egy rossz szavam nem lehetett. Jackson mind végig kedves volt, folyton mosolygott és bókolt… nem voltam hozzá szokva ehhez a túlzott figyelemhez.

- most pedig a meglepetés. – kezdett bele, mikor felállt a székről, és letérdelt mellém.

- Carrie Davis… már hosszú ideje vagyunk együtt, sok mindenen keresztülmentünk és sok próbát ki állt a kapcsolatunk. Ez alatt az idő alatt pedig egyre jobban beléd szerettem, és rájöttem nem akarok nélküled élni. Veled akarom minden napomat megosztani, örömömet és bánatomat ezért… - egy kis dobozt húzott ki a zsebéből, majd kinyitotta. – hozzám jössz?

Ti pedig gondolhatjátok, hogy nem mondtam nemet, hisz már régóta erre vártam.

Nem akartuk sokáig húzni az esküvőt, így is fél évet kellett várnunk az időpontokra és a rendezgetésre. De megérte, ugyan is a legjobb esküvőt szerveztük meg. Szinte mindenben közösen döntöttünk, a virágoktól az asztalterítő színéig. Egyedül a ruhát választottunk külön.Apám nem kímélte hitelkártyáját, amiért hálás voltam neki, hisz mint kiderült a ruhám egy vagyonba kerül.

A lánybúcsúztató… az egy érdekes dolog volt.Mint kiderült Gill, Eva, Livia, és Bett szerveztek nekem egy lány búcsút, amit én el akartam kerülni. Oké az egy dolog, hogy Jacksonnak is van legény búcsúztatója, de nekem nem szükséges.A lányok egy bárba vittek, ami ki volt bérelve így csak mi voltunk. Volt egy színpad, 3 rúddal, innen pedig már sejtettem mi várhat rám. A színpad előtt székek voltak, természetesen nekem kellett középre ülnöm, a pincérek pedig sorban hozták a rövid italokat.Pár perc múlva pedig vetkőző fiúk jelentek meg. Nem mondom, hogy nem voltak vonzóak, mert nagyon is… de az istenért, férjhez megyek életem szerelméhez.

Másnap enyhe fejfájással ébredtem mivel a csajok leitattak mondván, utoljára tehettem ilyet.

Ami talán nem is baj….

Visszatérve a jelenre:

- készen állsz? - kérdezte apám,egy mosoly kíséretében.

Bólintottam és belé karoltam.

A zene elkezdődött, mi pedig lassan lépkedtünk az oltár felé. Az arcomon ezer wattos mosolyvolt, bár miért ne lett volna? Ez volt életem legszebb pillanata. A ruhám gyönyörű, bár a hajam néha zavar mivel kivan egyenesítve , és a hátamat csapkodja annak köszönhetően, hogy a fodrász szerint kiengedve néz ki a legjobban, de ez most nem számít.

Itt van mindenki, a barátaim, a családom, az ismerőseim. Jackson ott áll az oltárnál engem várva. Elegáns öltönyben volt, a haja, mint mindig kuszán lóg az arcába. Mosolyog rám amibe én belepirulok.

A padok mellett haladva, lenézek az előttem sétáló két 5 éves kis koszorús lányokra. Rózsaszín királylányos kisruha.

És többet nem is kívánhatok, hisz mostantól megváltozik minden. Nekem pedig pont erre a változásra van szükségem. Most nem sietek, most nem rohanok. Most nem akarok semmit sem tenni, most nem akarok semmire sem gondolni. Most élvezni akarom a percet, a pillanatot. Most férjhez megyek, s már nem csak az én akaratom fog számítani. Az én helyett más lesz. Az én helyett, mi lesz. A mi akaratunk, a mi céljaink, a mi terveink, a mi ötleteink.

Megérte várni az igaz szerelemre, megérte…

Apám elengedett, egy apró csókot nyomott homlokomra, majd leült az egyik padsorba. Jackson felé fordultam, aki rám mosolygott.

- gyönyörű vagy. – suttogta.

- köszönöm. – belé karoltam és az oltár elé álltunk.

Egy idő után persze akaratlanul is elkalandoztam. Arra gondoltam, mi lenne, ha most anyám itt lenne. Mennyire lenne más az egész helyzet, ha látná, hogy a lánya most megy férjhez.

- Carrie Davis… akarod férjedül,Jackson Holloway-t? – kérdezte a pap.

- Akarom.

- Elfogadod őt jobban rosszban, egészségben betegségben, szegénységben,gazdagságban, míg a halál el nem választ?

- elfogadom. – jelentettem ki olyan határozottan, amennyire csak lehetett.

- Jackson Holloway… - fordult felé a pap. - akarod feleségedül Carrie Davis-t?

- Akarom.

- Elfogadod őt jobban rosszban, egészségben betegségben, szegénységben,gazdagságban, míg a halál el nem választ?

- Elfogadom. - jelentette ki, majd rám nézett.

- Aki ellenzi ezt a házasságot, az szóljon most, vagy hallgasson mindörökre. – pap.

A levegő meg fagyott, hatalmas csend következett ami körbe vette az egész templomot…..