32 fejezet.

Komi határ 4. Amíg ez nincs meg, nincs friss sem. Ez pedig azért lesz rövid rész, mert melózni járok és alig van időm.


- sok boldogságot. - apám szeme könnyes volt, és egyszerre sokat mondó. Biztos voltam benne, hogy velem együtt örül a házasságomnak, ugyan akkor tudtam, egy része zokogni tudnia amiatt, hogy kirepültem a fészekből.
- Köszönöm apa. – megöleltem, és próbáltam éreztetni vele, hogy ettől még ugyan úgy az ő első szülött lánya maradok.
- Remélem vigyázol a lányomra. – fordult komoly arccal Jackson felé, aki ugyan olyan komolysággal felelt.
Hirtelen már csak azt veszem észre, hogy otthon ülök a lakásban újdonsült férjemmel, és számolom vissza fele a napokat, mikor is nászútra megyünk. A lakodalom jobb nem is lehetett volna. Örültem, hogy mindenki ott volt egy helyen… mindenki aki fontos.
Leültem a kanapéra, és fújtam egy nagyot. A talpam szinte kigyulladt az egész napos magas sarkúban állástól, de azzal nyugtatgattam magam, hogy megérte. Utána pedig csak a házas napok jártak a fejemben, amin akaratlanul is mosolyognom kellett.
- mi az? - jött ki Jackson a fürdő szobából egy szál alsó nadrágban, és csurig vizesen.
- Semmi csak… te vagy a férjem. - néztem rá. Hihetetlenül jó volt ki mondani ezt a mondatot… „te vagy a férjem „
- te pedig az én pici feleségem. - leült mellém, és a mellkasára vont. Átöleltem, és próbáltam felfogni, hogy ez mind velem történik. Hogy végre most először, jó dolgok is történnek.
- Azért hiányozni fog a menyasszonyi ruha. – jelentettem ki, és valóban. Gyönyörű ruhát viseltem, és nem valószínű, hogy valaha is lesz újra egy olyan pillanat, mikor felvehetném.
- csodálatos voltál benne… mint egy hercegnő… az én hercegnőm. - kezével megemelte az államat, és halvány apró csókokat lehelt az arcomra, amit a szám követett. – tudod, örülök, hogy végre teljesen az enyém vagy. Hogy most már, végleg és visszavonhatatlanul is hozzám… azaz egymáshoz tartozunk. – a hangja rekedtes volt, ahogy ki ejtette a szavakat, de annál romantikusabb.
- Most már semmi nem állhat kettőnk közé… - suttogtam.
- pontosan, és lassan… ha majd mind ketten úgy érezzük… talán jöhetnek a babák.
- babák? - lepődtem meg, hisz többes számban említette.
- igen. - nevetett fel. - legalább kettő. Mondjuk egy fiú, és egy lány.
- először persze elég csak egy.
Nem nagyon ellenkezett ez után. Bár ha már itt tartunk… megvolt az esküvő… most már csak az következik, hogy Jackson és én, ki alakítsuk a saját, közös családunkat. El sem hiszem, hogy ő lesz a gyermekeim apja.
- Azért sajnálom, hogy Kyle már nem lakik velünk. - álltam fel, és a konyhába indultam, hogy igyak valamit.
- én is. Mindig csinálta a hangulatot és a jó kedvet. De egyszer neki is mennie kellett. Muszáj a saját lábára állnia. - Jackson bekapcsolta a tv-t és egymás után váltogatta a csatornákat.
Ittam egy kortyot a narancs levemből, majd régi ismerős érzések törtek rám.
Oda sétáltam az ablakhoz. Az idő nem volt a legjobb, sőt. Késő este volt, és hűvös szél. Az eső nagy cseppekben esett. Kinyitottam az ajtót, majd kisétáltam egy szál pólóban és egy mackó nadrágban az erkélyre, ami egyenesen a játszótér felé nézett.
Ismerős volt a helyzet… az időjárás… az eső illata…
Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor Jacksonnal folyton vitáztunk. Mikor még Angélának kellett eladnia drogot…
Az eső cseppek lassan folytak végig a karomon. Fagyos érintése pedig kirázott.
Éreztem, hogy Jackson mögöttem áll, és átölel hátulról.
- menj be, meg fogsz fázni… - mondtam halkan.
- nem akarok bemenni… most jó itt… veled… - A fejét a vállamra hajtotta, éreztem, ahogy kifújja a levegőt. Éreztem, ahogy remeg, vacog. A karjait szorosan a derekam köré fonta, majd jobban magához húzott.
- szeretlek. - búgta a fülembe.
A hangjától kirázott a hideg. Lehunytam a szemeimet, és élveztem a pillanatot. Élveztem, ahogy dörög az ég. Ahogy a villámok egy más után sülnek ki. Ahogy az eső egyre jobban szakadt, és az az ember, akit a világon a legjobban szeretek, és a mai naptól kezdve a férjemnek mondhatok… itt áll mögöttem, és ugyan így érez irántam.
Megfogta a csuklómat, majd húzni kezdett maga után, be a lakásba.
Becsuktam az ajtót, majd hirtelen magához rántott. Mélyen a szemembe nézett, a hajáról pedig potyogtak le a víz cseppek.
Hideg volt a bőre, és szinte hófehér. És ez volt az a perc, mikor hihetetlenül vonzódtam hozzá.
Nem bírtam tovább. Lábujj hegyre álltam, majd meg akartam csókolni, de ő el húzódott.
- ezt most miért? - néztem rá.
Nem felelt, nem mondott semmit. A szája mosolyra húzódott, majd felkapott a karjaiba.
Meg ijedtem, nem tudtam mit akar, így szorosan kapaszkodtam belé, ám mikor a háló szoba felé vette az irányt , leesett mire készül…
Lassú léptekkel indultunk meg. Ezt a folyamatot akadályozta az is, hogy közben egymás szájára voltunk tapadva. Tapintani lehetett a vágyat. Egész testemben remegtem, mintha most csinálnánk először. De részben igaz is volt.. házasan most csináljuk először. Pedig már járt azokon a helyeken ahol előtte még senki más.
Lassan rakott le az ágyra, majd felém hajolt. Ránéztem, és szinte könyörögtem neki. Nem bírtam… több és több kell belőle.
Lassan lehajolt majd apró csókokat nyomott a nyakamra… a mellkasomra… a hasamra.
Átjárta a bőröm minden egyes négyzet centiméterét.
Ujjait óvatosan húzta végig az oldalamon, mire én felnyögtem. Kínzott… megállás nélkül…
Mikor észre vette , hogy kínlódok talán megenyhült. Megcsókolt, egyre szenvedélyesebben.
A hajába túrtam, és a hátát karmolásztam. Azt akartam, hogy az enyém legyen.
Ziháltunk… forrt bennünk az egymás iránt érzett vágy.. Mindketten a másikat akartuk azonnal.
Persze nem késlekedtünk. Jackson a pólóm alá nyúlt, majd lehúzta rólam. A pólót pedig követte a nadrág… majd a fehérnemű.
Nekem csak az alsó nadrágjával kellett vackolnom, így hamar megvoltunk.
A takarót magunkra húzta, és megkaptam azt, amire már nagyon, de nagyon vártam.
Belém hatolt, és elkezdődött minden amire jelen pillanatban vártam.
Azt akartam, hogy csak ő és én legyünk most. Hogy mindketten érezzük a másikat.
Lassan mozgott bennem, közben a nyakamon éreztem a leheletét. Ahogy lassan fújta ki a levegőt, és meg remegve. Közbe, a bőrömbe harapott, mire én a hátába eresztettem a körmeim. Felnyögött és tudtam, hogy vissza kéne fognom magam, de nem tudtam. Nem ment… kívántam, és ez csak egyre jobban erősödött.


Keze, szája, bőre elmossa az időhatárokat, hogy egyetlen órára éreztesse velünk a végtelent, még mélyebbre marja belénk a változó hangulatú szenvedélyt, még szorosabbra szője közöttünk az elválás lehetetlenségét.