1 fejezet.

-Szóval Carrie, folytassuk ahol abba hagytuk.- kezdett bele a pszichiáterem.
Untam már ezt az egészet.Mint minden nap, ma is bent ültem a rendelőjében,
az intézetben.Már egy jó 2 éve,hogy egy olyan intézet tagja vagyok, ahol drogosok, alkoholisták,öngyilkosok, és elme zavarral rendelkezőkkel foglalkoznak.
Én egyik közé sem tartoztam.Azért kerültem ide, mert tizenéves koromban egy barátom balesete miatt a viselkedésem teljesen megváltozott.Zárkózott lettem.Kedély változásaimmal a szüleim már nem tudtak mit kezdeni.Kicsapongó voltam és nem érdekelt semmi, máskor meg annyira boldog voltam,hogy madarat lehetett velem fogatni.
Senki nem tudta kezelni ezeket a hangulat változásaimat, ha társaságba mentem egy idő után kezdtem magam rosszul érezni,és bármit meg tettem volna,hogy elmenekülhessek az adott helyről. Nem tudtam kezelni ezeket a problémáimat, de őszintén szólva nem is akartam. Nem fogadtam el,hogy beteg vagyok, és nem törődtem vele.
A barátaim lassan már nem kerestek, és kerülték a társaságom, amit nem is bántam mert fele csak elissza az agyát és ilyenekkel nem is akartam már szóba állni.
Egyik nap, amikor teljes rossz kedvel , és depresszióval ébredtem, lekezelő voltam a szüleimmel.Nem tudtak kirobbantani az ágyból, nem ettem és nem ittam.Nem bírtak velem, ezért beutaltak akaratom ellenére ebbe az intézetbe.
Amikor meg tudtam,hogy pár nap múlva elvisznek erre a helyre megpróbáltam elszökni, sikertelenül.hisztis rohamom volt és ki akartam ugrani az emeletről.
Itt már magam sem tudtam uralni a gondolataimat, és a cselekedeteimet.
Bármit megtettem volna,hogy kikerüljek ebből az állapotból.Egy idő után beláttam,hogy segítségre van szükségem.
Az első nap volt a legrosszabb.Ismeretlen környezetben, nem tudtam mihez kezdjek.
Nehezen fogadtam el a tényt, hogy egy hosszabb ideig ez lesz az új otthonom, és különféle gyógyszeres kezelésekre szorulok majd. A folytonos vizsgálatról nem is beszélve.
De talán ha akkor nem döntenek úgy, az új gazdag szüleim,hogy megszabadulnak minden gondtól és tehertől velem kapcsolatban, talán sose ismertem meg volna Jacksont.Ő volt az az egyetlen ember, akivel sikerült beszélő viszonyba kerülnöm az ittlétem alatt.
-pontosan hol is hagytuk abba ? - kérdeztem, miközben helyet foglaltam az ablak melletti kanapén.
A pszichiáter a papírjait kezdte böngészni, majd hosszas idő után megszólalt.
- ó igen, a barátja balesetét kezdte részletezni.
Minden egyes alkalommal, amikor itt voltam ebben a szobában ugyanarról kellett beszélnem, minél részletesebben.Az állapotom javult azóta,hogy ide kerültem, de még mindig kezeltek.
-Én , Grace és pár osztálytársa egyik este elindultunk egy szórakozó helyre.- kezdtem bele unottan.-Grace pár napja töltötte be a 18-at, ezért ő vezette a kocsit a friss jogsijával.Az egyik legrosszabb úton indultunk el.Ráadásul a megengedett sebességnél jóval gyorsabban.Kicsit féltem is,hogy valami baj lesz de mindig leintettek a többiek,mondván,hogy ne parázzak, csak élvezzem a mai estét.Nem akartam kívülálló lenni, ezért beszélgettem a többiekkel nem figyelve semmire.
- miről beszélgettek? - kérdezte.
- sok mindenről.Az érettségiről, az utána következő nagy betűs életről, ki hol folytatja majd.Egyik pillanatban Henry előkapott egy üveg whiskyt.Sosem szerettem az alkoholt így akkor sem ittam, de rajtam kívül mindenki ivott, még a kormánynál ülő Grace is.És itt kezdődtek a gondok.
Az üveg tartalma hamar elfogyott, sok mindenre koccintottak, Grace szülinapjára, a barátságunkra és az esti bulira.
Sikerült olyan szinten leinniuk magukat,hogy szédülni kezdtek és félre beszélni.
Grace helyenként elvesztette az egyen súlyát a kocsi alól de mindig vissza rázódott a vezetésbe.
- Rajtad kívül Carrie más ki sem hagyta a whiskyt ? - Pszichiáter.
- de még Gill volt az, aki undorodott tőle. Már a szagától rosszul volt.- mosolyodtam el.
-folytasd.- mondta, közben jegyzetelt.
-Már csak pár percnyire voltunk a helytől ahova indultunk.Az úton rajtunk kivül senki nem volt, ezért a többiek úgy gondolták,hogy talán még jobban gyorsítani kéne a tempón.Lassan elértük a 150-nes sebességet, amiért a rendőrök már elég szép bírságot adtak volna,hiszen Grace ittasan vezetett,a megengedett sebességnél gyorsabban és bizonytalanul.Gillel épp azt beszéltük,hogy talán lassítani kéne, mielőtt valami komolyabb baj történne, de senki nem hallgatott ránk, mivel már mindenki részeg volt.
Az egyik kanyar, amelyik amúgy is elég vészes volt, a nagy sebesség miatt megcsúszott a kocsi.Grace nem tudta uralni a helyzetet , így kisodródtunk.
Nem tudom pontosan,hogy akkor mi is történt,csak sikításra emlékszem.
- Egyre pontosabban tudod leírni az akkor történteket.Ez nagyon jó.- próbált dicsérni.- holnap arról mesélj majd amikor a kórházban felébredtél. Most elmehetsz.- mosolygott.
Fel lélegeztem.Sose szerettem csak úgy mesélni, főleg itt , ebben a szobában, és ennek a nőnek nem. Semmi bajom nem lenne vele, ha nem pszichiáter lenne.
Kimentem a szobából, és egyenesen az ebédlőbe mentem.Minden egyes nap, miután szabad foglalkozás van, kijárás van az udvarra, vagy pedig az ebédlőben lehet elfoglalni magunkat.
Amint be értem a többi ember közé, a szemeimmel Jackson kerestem.
Egy idő után már kezdtem azt hinni,hogy biztos a vizsgálóban van, de nem.Szerencsére megláttam, a terem másik felében ült, a zongoránál.
Lassú léptekkel indultam felé, a szám a fülemig ért.Amikor vele beszélhettem, vagy találkozhattam, mindig jókedvem volt.
Jackson másfél éve van itt.Drogos volt, és így kaptál el az egyik belőtt estélyén.
Amikor ide került undok és visszautasító volt mindenkivel, de sokat változott azóta.
Amikor először megláttam, nem volt szimpatikus, flegma és nagyképűnek találtam.Számtalanszor próbált már megszökni, de egy idő után feladta.
Az egyik saját foglalkozásnál egyedül ültem a zongoránál és éppen játszottam rajta, amikor mellém ült.Ott beszéltünk először.Ő maga is szereti a hangszereket és megtetszett neki amit játszottam.Onnantól kezdve barátoknak számítottunk, mindent elmesélt nekem.A drogos múltjából.Rossz társaságba keveredett és először csak ki próbálás szinten csinálta az egészet, amíg rá nem szokott.
Amikor behozták, elmesélte mennyire szenvedett.Elvonási tünetei voltak, és gyógyszerekkel kezelték, de az sem segített rajta.Amikor meghallotta az általam játszott zenének a dallamát mintha valami különös segítség lett volna neki.Könnyebben uralta az elvonási tüneteit, és miután megismertük egymást én is rábírtam,hogy ha már itt van, legalább próbáljon meg gyógyulni.
1 éve alatt szoros kapcsolat alakult ki köztünk, ha ő rosszul érezte magát én is, ez persze kölcsönös volt.Mindenhol próbáltunk segíteni a másikon, amikor csak tehettük együtt töltöttük az időt.
Megálltam Jackson háta mögött, hallgatva amit játszik.Ezt a dalt én tanítottam neki, még régen.Végig néztem rajta, állig érő haja szabadon lógott,nem sokat foglalkozott vele, de tetszett ez a szabad stílus.Szürke pólót viselt és nyoma se látszott rajta,hogy rossz kedve van, aminek örültem.
- na milyen volt ? - kérdezte miközben le ültem mellé.
- Unalmas, mint mindig.Ugyan arról beszélni...újra felidézni azt az estét..elég rémes.- hajtottam le a fejem.
Abba hagyta a zongorázást, és megölelt.
- Tudom,hogy rossz lehet.De ne szomorkodj, inkább nézd meg milyen jó idő van.Lenne kedved sétálni? - kérdezte.
Örömmel egyeztem bele.Szerettem ha jó idő van és ki lehet ülni az udvarban lévő padokra.Akkor olyan normálisnak éreztem magam.
A padon ülve, valami nyugodt érzés fogott el.
- és neked milyen volt a mai " kihallgatás " ?- kérdeztem.
- Hasonló mint nálad.De beláttam,hogy hülyeség volt elkezdeni a drogozást.Pénz pazarlás, és csak az életemet tettem majdnem tönkre.-felelte.
- örülök,hogy így gondolod.Talán nem sokára ki is engednek.- itt megint csak lehajtottam a fejem.Rossz volt bele gondolni,hogy esetleg valamelyikünket előbb engednék ki.Egyedül maradna egyikünk ami elég szomorú, mivel nem tudom elképzelni,hogy mit kezdenék itt Jackson nélkül.
-Egy darabig még biztos nem.- nyugtatgatott.- de ne aggódj ha mégis előbb akarnának ki engedni, biztos kitalálnék valamit,hogy itt bent tartsanak, legalább addig, amíg téged ki nem engednek.
Elmosolyodtam, jó érzés volt,hogy ő is ugyanazt érzi amit én.
- Carrie Davis látogató .- szólt ki az egyik ápoló nő.
- ki lehet az ? - kérdeztem.
- erre tudok egy trükköt.Bemész, és megnézed.- Gúnyolódott Jackson.
Ránéztem és elnevettem magam.- nem vagyok hülye.
-akkor nem lennél itt.-csókolt homlokon.- na indulj itt várlak.
Vissza mentem az udvarról egyenesen az ebédlőbe, és a szüleim ültek az egyik asztalnál.