33 fejezet.

Sziasztok itt a friss :) Cserébe szeretnék 3 komit.


Mikor reggel felébredtem a mennyekben éreztem magam. Boldog voltam, s reméltem ezentúl mindig az is maradok. Megváltoztam, és ennek kifejezetten örülök. Egyre jobban koncentrálok a jövőmre, Jacksonra.
Mind azok ellenére ami történt velem, a sok rossz és megpróbáltatás, én örülök, hogy így történt. Örülök, mert talán akkor sosem lettem volna ilyen, mint most. Házas vagyok, egy olyan férfi oldalán akit a világon mindennél többre becsülök a kitartása, és elszántsága miatt. Kitartott mellettem, oly sok időn keresztül. Mikor elviselhetetlen voltam mellettem volt.Mikor undok, és vissza taszító voltam, ő mellettem maradt... mikor nem emlékeztem rá, ő újra meghódított.
Talán kevés olyan ember létezik mint ő. Aki ennyire kitartana az mellett, akit szeret. Más talán odébb állt volna a nehezebb időkben.
Megtaláltam azt az embert, akit nekem teremtettek. Aki velem van jóban, rosszban egyaránt.
Abban a lakásban élek ahová azután költöztünk Jacksonnal, miután kiengedtek az intézetből. Sok emlék fűz ide, sok jó és rossz.
A hálószobában fekszem, a napsugarak tökéletesen megvilágítják a szoba minden egyes pontját. Jackson mellettem alszik, miközben egyik kezével szorosan magához ölel. A fejét a vállamba fúrta, s miközben édesen szuszog, egyre nehezebben tudom elhinni, hogy ez valóban megtörténik velem. A kezemre pillantok, ahol a gyűrűm is van. Tökéletes gyűrű, tökéletes jelentéssel.

Mondhatni rózsaszínben látom most a világot. Olyan érzések kavarognak bennem, amit meg magyarázni sem lehet. Talán úgy tudnám jellemezni még ha ez a szó nem is a legtökéletesebb arra ami lejátszódik bennem : Boldogság.
Kicsit megremegtem, az idő hideg lassan közeledik az ősz. Feljebb húztam magamon a takarót, mire Jackson morgott valamit.
Nem akartam felkelteni így ettől a perctől fogva minden egyes meg mozdulásomat kétszer is meg gondoltam.Megfordultam,így szemben voltunk egymással. A haja kócosan lógott ide, oda. Szempillái apró remegésekbe bocsátkozott néha-néha. A takaró fél oldalasan helyezkedett el Jackson testén, így a válla, és az egész mellkasa kilátszott. Ajkamba haraptam, iszonyatos vágy jött rám.
Közelebb bújtam hozzá, és úgy figyeltem tovább.
Eszembe jutottak azok a percek, mikor még csak ismerkedtünk egymással.
AZ intézetben a legelső nap.
Az ebédlőben ültem, a zongorámnál. Épp egy dallamot játszottam amit a rádióban hallottam, mikor nagy hang zavarra figyeltem fel. Két férfi ápoló egy erősen ellenállást tanúsító fiatal férfit hozott be. Jackson volt az. Látszott rajta, hogy esze ágában sincs meg gyógyulni, hogy neki tökéletes az az életmód amiben épp volt.
Hevesen tiltakozott az ellen, hogy segítséget nyújtsanak neki. Kiabált, üvöltözött.
Akaratlanul is megakadt a szemem rajta, hisz az arca tele volt fájdalommal, és gyötrődéssel. Mikor délután szabad foglalkozás volt, egyedül üldögélt az egyik asztalnál, magába fordultan. Senkihez nem szólt, és senki sem szólt ő hozzá. Ám aki még is volt olyan bátor, hogy megszólítsa a mogorva fiút , azt Jackson egy sértegetéssel le rendezte. Undok volt és udvariatlan.
Megsajnáltam, mivel mindenki utálta őt. Mindenki neheztelt rá, persze nem ok nélkül. Ám én tudtam mi játszódik le benne. Ugyan ilyen viselkedéssel jöttem be én is.
Oda ültem hozzá, mire ő el akart zavarni. Kitartó voltam és elkezdtem mesélni neki az itteni napokról. Nyugtattam és próbáltam hatni rá.
Nem vágott egyszer sem közbe, hallgatott és a padlót vizsgálta. A szemembe nem nézett, sőt... kerülte a tekintetem.
Az akkori elgyötört, megviselt Jackson, nyomába se ér ahhoz a Jacksonhoz aki most ébredezik mellettem az ágyban.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
- mióta nézel? - kérdezte mosolyogva, majd megcsókolt.
- Egy ideje, bár néha néha elkalandoztam.
- nocsak, és min? - Az egyik karjával átkarolta a derekam, majd olyan közel húzott magához, amilyen közel csak lehetett.
- csak eszembe jutott a legelső nap amikor elkezdtünk beszélni. Jobban mondva, amikor én beszéltem hozzád te pedig a padlót nézted közben.
- Nem sok kedvem volt bekerülni egy intézetbe gondolhatod. - nevetett. - de amikor másnap megláttalak, és rájöttem, hogy te voltál az a lány aki egész nap próbált lelkizni velem kicsit el szégyelltem magam.
- Hogyhogy?
- mert rosszul éreztem magam, hogy egy olyan szép lánnyal voltam közömbös, mint amilyen te vagy.
- De látod, most még is itt vagyunk. Friss házasan. - A könyökömre támaszkodtam, és úgy feküdtem tovább mellette.
- jobban nem is alakulhattak volna a dolgok.
- hát nem. - mosolyogtam rá, majd fölé hajoltam és megcsókoltam.
Tudtam, hogy senki más mellett nem tudnék boldog lenni.
Tudtam, hogy most csak Jackson az, akivel lenni akarok akármeddig tartson köztünk az a dolog, ami most van.
Minden mulandó. De csak rajtunk áll , hogy meddig húzzuk, hogy meddig tartson.
Szerelmes vagyok, életemben először. És a legjobb emberbe.
- gyönyörű vagy. - suttogta.
- pedig most keltem fel. - vigyorogtam.
- és ilyenkor vagy a legcsodálatosabb.
- te pedig akkor amikor alszol.
- Ezt hogy érted? - váltott komoly arckifejezésre, amin nevetnem kellett.
- nem rosszból mondom , nehogy azt hidd. Ellenkezőleg. Akkor vagy a legnyugodtabb. És jó téged nyugodtnak látni. - ujjammal végig simítottam az arcán, majd hirtelen felkeltem. Magam köré csavartam a paplant és a fürdő szoba felé vettem az irányt.
Lezuhanyoztam, hajat mostam.


Miután végeztem, egy egyszerű piros pulóvert vettem fel, egy sima farmerral. A hajam vizes volt, és szabadon lógott le a vállamra. Jackson felöltözve , a konyhában ügyködött valamit, bár amint láttam kevés sikerrel.
- ha gondolod majd én megcsinálom az ebédet. - felültem a pultra, és vártam a reakciót.
- már épp kérni akartam, hogy ajánld fel. - húzta a száját. - egyenlőre kettőnk közül, még mindig te vagy az aki finom kaját tud csinálni.
- Na, mi történt, hogy hízelegni kezdtél. - néztem rá kérdőn.
Lassú léptekkel közeledett felém, az arca teljes komolyságban volt. - valami baj történt? - kezdett megijeszteni, rég nem láttam ilyennek.
- tudom, hogy haragudni fogsz... ismerlek már annyira. És teljesen jogos lesz de ígérem bepótoljuk , százszor jobb lesz. A helyzet az , hogy... nem tudunk most elmenni nászútra.
- miért? - kérdeztem nyugodtan, mivel rosszabbra számítottam, bár ez is elég rossz volt. Végre kettesben lehettünk volna valami nyugodt helyen. Távolt a munkától, és az ismerősöktől. Mióta Jackson apámmal dolgozik egy cégnél, kevés szabad ideje van.
- Van ez az üzlet, a nyugatiakkal... pont a héten jönnek tárgyalni... pont amikor mi nászúton lennénk. Apád pedig a legjobb emberét akarja..azaz engem. És fontos ez a biznisz a cégnek. Sok múlik rajta... ne haragudj... ígérem jóvá teszem és megértem ha most dühös vagy.
Meg köszörültem a torkom, és egy ideig gondolkoztam.
- Nem ez a legrosszabb amit eltudok képzelni. Tény, hogy szomorú lettem emiatt és rosszul esik. De nem vagyok dühös. Nem fontos elutaznunk, ha tudom, hogy így is veled lehetek. - lehajtottam a fejem és a lábamat bámultam. Nem akartam most Jackson szemébe nézni.
- annyira sajnálom. - ölelt meg. - tudom, hogy sokat jelentett volna neked, és én is szerettem volna végre csak kettőnkre koncentrálni. De várnunk kell még ezzel. - csókolt homlokon.
- hányra kell ma bemenned?
- egy fél óra múlva indulok... de addig csak a tiéd vagyok. - mosolygott,bár nem tudott vele felvidítani.
-soká jössz? - néztem rá fel, minden arc kifejezés nélkül.
- sietek haza hozzád. - felelte, majd megcsókolt.

Mintha tesztelni akarná a múlt a jelenemet...