I remember you - Emlékszem rád...

- Tessék? - Jackson felült, majd az ajtó irányába nézett.
Kyle bedugta a fejét, a félig nyitott ajtón.
- Jackson ne haragudj,hogy zavarlak,csak hoztam egy régi ismerőst... és örülni fogsz neki ha most azonnal fel öltözöl és kijössz.- Kyle fél oldalat mosolyra húzta a száját és csak várt.
Jackson nem szólt semmit, az alsó nadrágját kereste, Kyle pedig kiment.
Nem mondtam semmit, ha annyira örülne Jackson annak a régi ismerősnek akkor menjen.
Végül is, csak 5 perce szeretkeztünk, és már is mással foglalkozik.
Oldalra fordultam, Jacksonnak háttal, és magamra húztam a takarót.
- Ne haragudj..meg kell néznem ki az.- szólalt meg Jackson.
Még mindig nem mondtam semmit, de szerencsére nem is várt választ, kiment.

Már legalább 1 órája feküdtem ugyan abban a pózban, de Jackson azóta sem jött vissza.
Sőt, nevetést hallottam ott kinről.Egy női hang.
Itt az ideje,hogy meg mutassam ,hogy én is itt vagyok.
Meg kerestem az elszórt ruháimat, majd felöltöztem.
A hajamat is meg igazítottam, majd kinyitottam az ajtót.
- Szia.- köszöntem, és rá mosolyogtam a lányra.
A lány, eszméletlen gyönyörű volt.Szőke haja és sötét bőre volt.
Zavartan rám mosolygott.
- szia.- köszönt.
Egy ideig még álltam az ajtónak támaszkodva, gondoltam a fiúk bemutatnak vagy valami, de semmi ilyesmi nem történt. Feleslegesnek éreztem magam.Felhúztam a tornacipőmet, majd elmentem.
A temetőhöz vezetett az utam.
Szinte mindegyik síron virág volt, és látszott rajtuk,hogy rendszeresen gondozzák.
Henry sírját kerestem, és volt legalább egy tucat választék.
Végül leghátul, de sikerült megtalálnom.Gyönyörű volt az egész.Vastag betűkkel rá volt írva a neve, és mellette egy virágcsokor. Nemrég hozhatták ki, ugyanis még teljesen rendben volt.
Letérdeltem a sírral szemben , és csak bámultam, hosszú percekig, míg végül beszélni kezdtem.
- Hiányzol...- Eleinte hülyének éreztem magam,hogy egy sírhoz beszélek, de megnyugtatott az egész.Úgy éreztem mintha Henry velem lenne.- így utólag...szeretném meg köszönni a füzeted...legalább van valamim, ami rád emlékeztet.Bár csak, vissza lehetne tekerni az időt.- az arcomat a tenyerembe temettem, és sírva fakadtam.Rájöttem, hiába imádom Jacksont, Henry még mindig, iszonyatosan hiányzik.
Lágy szellő kezdte dobálni a hajamat, és elkezdett csöpögni az eső.
A sötét felhők, teljesen eltakarták a napot, más helyzetekben ezt ijesztőnek találnám.
Eljött az ideje,hogy haza menjek.Felálltam, és elindultam, amilyen lassan csak tudtam.
Elővettem a zsebemből a telefonomat : 4 nem fogadott hívás, természetesen mind Jacksontól. Még szerencse,hogy le van halkítva a telefonom.Nem hívtam vissza, nem érdekelt.
A szél feltámadt, és kezdtem fázni, jobban mondva már szabályosan remegtem.
Egy szál pólóban, és farmerban rendesen fázni lehetett, főleg,hogy lassan jön a tél.
Nem akartam haza menni, még is már a kulccsal babrálok.
Mikor benyitottam, a lány még mindig ott volt,az asztalnál ült, és Jacksonnal nevetgéltek.
Ennyi? Ezért keresett ?
Nem volt kedvem hozzájuk, bementem Kyle szobájába.
-Szia.Zavarlak? - bezártam magam mögött az ajtót kulccsal, nekidőltem az ajtónak, és lassan lecsúsztam a földre.
- Te sose zavarsz.- mosolygott. Az ágyán ült, és egy lapra rajzolgatott.- Baj van?
- Nem vagyis..- Kylera néztem és kijött belőlem minden.- amikor hazajöttél, és bejöttél hozzánk. 5 perce még épp engem kefélt, aztán már ment is mással foglalkozni.Most szerinted ez mi? Aztán, amikor meg kimegyek, be sem mutat meg semmi...
-Carrie nyugodj meg ! - Kyle félre dobta a lapokat, és hozzám sietett.Letérdelt velem szemben, a két kezét a vállamra tette, és mélyen a szemembe nézett.
- Carrie... hé... nézz a szemembe, Carrie ! - mintha az utca végéről kiabáltak volna... lassan kezdtem elveszíteni az eszméletem, már nem tudtam Kylera figyelni.Feladtam, nem akartam tovább küzdeni.Egy hajszálnyi akarat volt még bennem.
Kyle felkapott a karjaiba, és az ágyra fektetett.Már készült kinyitni az ajtót amikor sikerült még gyorsan utána szólnom.
-Ne.. ne szólj neki kérlek.- felültem, ami abban a percben hihetetlenül nagy megerőltetés volt.Hányingerem volt, szédültem.
Kyle le ült mellém,én pedig hozzá bújtam.Bele kapaszkodtam, minden erőmből.
-Mióta jött elő ? - kérdezte.
-Ennyire észre vehető? - Tudtam,hogy rájött.Pedig én is csak pár napja vettem észre az egészet.
Hogy mit ?
Újra előjöttek a tüneteim, nem tudom kontrollálni a hangulatomat.Ok nélküli düh roham jön rám, vagy pedig hiányérzet.
- Biztos vagyok benne,hogy... Dr.Beck nem azért engedett ki, mert rendbe jöttem...- kezdtem bele.
-Mire gondolsz?
-Szerintem apám fizetett le pár orvost.Emlékszel amikor ki akart vinni? De nem mentem, ezért így oldotta meg ezt a problémát.- újra sírni kezdtem, Kyle még szorosabban ölelt magához.- Kyle... nem tudom mit kéne tennem...félek.- suttogtam.
- Car.. nem lesz semmi gond.Itt vagyok, és Jackson is itt van.- félbe szakítottam.
- Jacksonnak ne mondj semmit.- ránéztem, kitöröltem a könnyeket a szememből.- kérlek, nem akarom ,hogy megtudja.Különben is... most úgy is el van foglalva azzal a csajjal.
- Nem akarok rontani a hangulatodon... de még egy ideig el is lesz foglalva vele.Ugyan is ide költözik, pár utcányira innen, megvett egy lakást.
- Ki ő Jacksonnak?
-... nem tudom.
-Kyle... őszintén.- szinte már könyörögtem.
-Úgy tudom,hogy a volt barátnője. De már régen történt az egész.- mentegetőzött.- Nézd, menj ki hozzájuk, és... hívd félre Jacksont.
- Jó rendben.- nagy bátorság jött rám, amit magam sem értettem.
Felálltam, és kinyitottam az ajtót.
Jackson és a lány,akinek mellesleg még mindig nem tudom a nevét, egymás mellett ült.Nevetgéltek, jól érezték magukat.
Megköszörültem a torkok, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de semmi.
-Jackson.- szóltam. De még mindig semmi, mint ha ott se lennék.
Kirohantam az ajtón,
Rám se néz, hozzám se szól. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr.
Rendben van, gondoltam.Abban a percben, amikor megértettem,hogy mi történik valójában, már nem számított semmi.
Rájöttem, hiába próbálnék új életet kezdeni, valami mindig közbe jönne, ami teljesen a mélybe taszítana.
Újra a régi állapotomban vagyok, újra ugyanazt érzem, és újra csak azt akarom, amit 3 évvel ezelőtt... meghalni.
Most bármit meg adnék , a gyors halálért.Hogy ne kelljen többé éreznem, gondolkodnom, csalódnom. Nem akarok többé senkinek sem ártani, sem gondot okozni, ahogyan azt folyamatosan teszem Jacksonnak. Mikor rájuk néztem amikor beszélgettek, láttam azt az önfeledt nevetését Jacksonnak.Gondok nélkül beszélgetett.
Nem akarok, a terhére lenni. Nem akarom,hogy egy olyan lány mellett kötelezze el az életét, akinek folyamatos hangulat változásai vannak, folyamatos figyelemre kényszerül.Azt akarom,hogy olyan élete legyen, amit megérdemel.Amilyenre mindig is vágyott. Egy szerető barátnő, gyerekek.Egyszóval a normális élet.
Velem még csak meg se közelíti ezt.
Szakadt az eső, dörgött az ég és villámlott is.Az utca forgalmas volt a kocsik miatt.
Sok ember volt az utcán, amit nem értettem, mivel elég rossz volt az idő.
Már folyt rólam a víz, de csak mentem és nem akartam megállni.
A park előtt sétáltam, és csak az járt a fejemben,hogy mit kéne tennem.Min kéne változtatnom.
Nem lenne szívem oda állni Jackson elé, és szakítani vele.Nem tudnám megbántani.De nem maradhatok vele, akármennyire is szeretem.Jackson a mindenem, ő az egész élet számomra, épp ezért mivel ennyire szeretem, jót akarok neki.Egy lehetőséget, akarok adni neki, hogy normális életet éljen.
Megbotlottam egy faágban, amit észre sem vettem. A földre estem.Bőgtem, és üvöltöttem.
Nem akarom én ezt az életet. Utálom,hogy folyton ez történik velem.
Összeszedtem minden bátorságomat.Felálltam, és elhatároztam. Véget vetek ennek az egésznek.Lassan az út közepére sétáltam, szembe fordultam a menet iránnyal.
Csak annyi a dolgom,hogy várjak. Akkor pedig majd elintézi valaki. Valaki, aki felszabadít, és véget vet mindennek.Ki aludtak az utcai lámpák.Az egész parkot elborította a sötétség.Furcsa módon, gondoltam, de isten most az egyszer segít.
Két sárga lámpát láttam, de még messze volt tőlem.
Miközben a kocsi közeledett, Jackson mosolya, nevetése járt a fejemben.
Már csak pár perc.. és vége. Vége lesz mindennek.
Becsuktam a szemem , úgy vártam.
Hallottam a kocsi hangját. Gyorsan jött,szóval még szerencsém is van.
Csak egy rövid fájdalmat fogok érezni, nem vészes.Mert ami utána fog következni, felbecsülhetetlen.
Közben hallottam, ahogy valaki fut.Reméltem,hogy nem hozzám siet. De ha még is azt tenné, már késő.A kocsi, pár méterre volt tőlem.
És akkor, éreztem, hogy valaki ellök, és egy nagyot repültem az út melletti füves részre, a bizonyos illető pedig szintén mellettem feküdt. A fejemet beverhettem valamibe, iszonyatosan fájt.A karom szintén, mintha kalapáccsal vágtam volna rá.Szinte még fel sem fogtam mi történt,hogy nem sikerült ez az egész amit elterveztem.
Talán akkor vettem csak tudomásul, mikor a kocsi el haladt mellettem.


Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen.