Bementem a konyhába, ami üres volt.Végre egy kis nyugi.Fel ültem a konyha asztalra és csak néztek kifelé az ablakon. A zene itt már halkabb volt, így nem zavart meg senki a gondolataimban.
Sötét volt és csak a hold fénye világított be, végig a márvány kövön.Azon merengtem,hogy talán jobb lenne ha haza mennék. Nem szeretem a tömeget,sem a zsúfoltságot így annyira nem is érzem jól magam.
De nem akarom megbántani Audrinát,hogy csak így itt hagyom.Na jó, talán fél óra még belefér...
-te mit csinálsz itt?- kérdezte egy erős és durva hang.
Nem fordultam meg,így válaszoltam.
- Csak úgy vagyok. A buli nem hal meg nélkülem.
Nem válaszolt.
- talán zavarlak valamiben?- vetettem oda.
- Engem semmiben.De ha már eljöttél egy bulira, akár jól is érezhetnéd magad.
-nem vagyok oda a tömegért.- feleltem az idegennek.Kíváncsi voltam,hogy vajon ki az.De nem fordultam hátra még mindig.
-Furcsa,hogy még egyszer sem beszéltünk.- hallottam ahogy lassan közeledik.
- Talán mert látásból nem bírjuk egymást?
-Nem hiszem.Inkább csak nem volt rá alkalom.
Elém állt, és kirajzolódott az arca előttem. A meglepettségtől a szívem kihagyott egyet, levegőt elfelejtettem venni és ledermedtem.
H volt az.
Ahogy rám nézett, a szája fülig ért,és csak nevetett.
- na mi az ennyire megleptelek? Furcsa,hogy beszélgetünk?Vagy mi történt?- csak nevetett és nevetett.
- Én... valahogy nem úgy tűnt mintha... nagyon akarnál beszélni velem valaha is.
-Nem olyan vagyok mint amilyennek hiszed.. vagy akárki hisz.
-Miért milyen vagy?- Nehezemre esett kimondani ezeket a szavakat. Én nem akarok vele beszélni de valami még is kényszerít...
- Mindenki azt hiszi,hogy egy nagyképű,balhés, motoros kemény gyerek vagyok.- mosolygott és fel alá járkált.
- Miért nem ilyen vagy?- halk voltam, még mindig megvoltam illetődve.
- Nem...egyáltalán nem. Ez csak a látszat.Valójában senki nem tudja ki is vagyok én.- az arca elkomolyodott,és nem mondott többet.
- tulajdonképpen miért is állsz most szóba belem?- eltűrtem a hajam,hogy jobban lássam. Lassan kezdtem elhinni,hogy az a fiú beszélget velem aki nagyon tetszik.
- Ezt foghatjuk arra,hogy már ittam.Így közvetlenebb az ember, de foghatjuk arra is,hogy szomszédok vagyunk és még sosem beszéltünk.Talán itt az ideje,hogy megismerjem a szomszédlányt.
- értem...vagy is nem egészen de próbálkozom.- nevettem de már kínomban.
Látta rajtam,hogy feszült vagyok, és távolság tartó, és pontosan tudta azt is,hogy a barátnője ki nem állhat engem amit szóvá is tettem.
- Talán jobb lenne ha vissza mennél a nődhöz. Amugy sem vagyok a kedvence, nem akarom még jobban magamra haragítani.
- Őt csak bízd rám. Csak meg kell néha szelidíteni.
-Ez nem úgy hangzik mint ha szeretnéd.
Nem felelt,viszont elkezdett bámulni. Neki dőlt a hűtőnek,és csak nézett.
- nem vagy egy szépség.- mondta rezzenéstelen arcal.
Nem tudtam rá mit mondani. Egy ilyen helyzetre mit lehet? Meglepődtem és meg is sértődtem.Hogy mondhat ilyet?
Leszálltam az asztalról és ki akartam menni a szobából, de megragadta a karom.Magához rántott és vigyorgott.
- csak nem bedurcáztál?- nevetett.
A szemei... gyönyörű barnák,szinte ragyogtak.
Erőt vettem magamon, és kiviharzottam a konyhából.
Elköszöntem a többiektől majd haza siettem. Útközben pedig csak ez az incidens járt a fejemben.
Mit képzel magáról?Ő se egy szépség még se vágja oda senki.
Nem szólhat be csak úgy senkinek, és nem világíthat rá az emberek hibáira. Arcátlan kis hülye...
Haza érve nem foglalkoztam semmivel.Későre is járt fáradt is voltam és zaklatott, egyenesen az ágyamba zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése