I remember you - Emlékszem rád...

Jackson.

Három hét telt el azóta, hogy Carriet, kiengedték a kórházból, természetesen 1 hónapig rendszeresen vissza kell járnia kemoterápiára amit rühell. A haja hullik, folyton rosszul van, és már nem érzi magát nőnek, vonzónak. Pedig ha tudná mennyire jól néz ki még így, műtét után is. A szememben ugyan olyan vonzó és örülten gyönyörű. Mivel Carrie Abiehez költözött , ki kellett találnunk valami Evaval. Kellett egy terv, egy ok, hogy miért megyek minden nap hozzájuk. Végül Eva felvetette azt az ötletet, hogy talán ha egy párt alkotnánk akkor nem lenne feltűnő a gyakori látogatásom. Természetesen belementem, de hosszú távon nem biztos, hogy jó lenne ez a dolog. De nem ez a lényeg…

Hétköznap van, és én mint mindig, most is itt mulatom az időt Abie házában. A nappaliban ülünk: Eva,Carrie és én. Evaval a kanapén találtunk helyet egymás mellett. Átkaroltam, és hallgattuk, ahogy Carrie a zongorán játsza azt a dalt, amit még az intézetben mutattam neki. Ami annyira tetszett neki, hogy minden percben eljátszatta velem.

- Komolyan már nagyon idegesít, hogy nem tudom, honnan ismerem ezt a dalt. – fakadt ki Carrie, majd felénk fordult. Mostanában kendőt kötött a feje köré, sötét pólókban járt és ha tehette keveset mozdult ki a házból. Viszont mindig jó kedve van és nevet, mosolyog.

- Ezen ne aggódj Car, majd eszedbe fog jutni minden. - nyugtatta Eva.

- Persze, persze majd… de még is mikor ? Már jó lenne tudni, hogy ki voltam mi voltam, mit csináltam és volt e valakim. Bár senki nem jött a kórházba meglátogatni szóval…

Eva rám nézett, majd intett, hogy kicsit magunkra hagy Carrel.

- Most meg hova ment ? – nézett utána Carrie. - ne haragudjatok ha untatlak titeket.

- Nem untatsz senkit. – mosolyogtam rá. – sőt tudom milyen rossz lehet, hogy a legalapvetőbb dolgok hiányoznak most az életedből.

Felállt, majd felém sétált és leült mellém, átöleltem ő pedig hozzám bújt. Szerencsére arra legalább emlékezett, hogy barátok voltunk így egy ilyen ölelés nem jelent neki semmit. Sajnos semmit…

- Utálom ezt az időszakot az életemben. .- jelentette ki.- visszataszító látvány vagyok, unalmas és cseppet sem vonzó. A hajam megritkult, folyton rosszul érzem magam. De amúgy tök jó minden tényleg. – nevetett. - mert ettől függetlenül nincs rossz kedvem sőt.

- Azt csodáltam benned az intézetben is, hogy a rossz dolgokban képes vagy így is felfedezni a jó oldalát. – megsimogattam az arcát, mire ő a mellkasomra hajtotta a fejét. Átöleltem és szorosan tartottam.

- Volt bent valami srác…akivel jóban voltál , mi is volt a neve… ahj…

Csak nem emlékszik Kylera ??

- Magas volt arra emlékszem, izmos és lökött… és ő is drogozott de nem ugrik be a neve. – szorosabban ölelt, és a hátamat simogatta. Mit nem adnék most egy csókjáér…

- Látni akarod őt?

- Persze, szívesen. – felnézett, majd rám mosolygott.

- Igazából, szívesen mutatnék neked valamit, de nem tudom szabad e. - arra gondoltam, talán felvihetném a lakásba, hátha eszébe jutna valami.

- És mi lenne az? - látszólag felkeltettem az érdeklődését.

- Rendben, elviszlek most de nem szólhatsz róla senkinek. Nem biztos, hogy apád támogatná ezt az ötletem. Öltözz pár perc és indulunk.

Car felkelt, majd rohant fel a szobájába. Erősen havazott és közeledett a karácsony így melegen kellett öltözni. Evanak szóltam, hogy elviszem sétálni Carriet és mivel nem sejtett semmit belement. Mikor vissza jött, kézen ragadtam és besegítettem a kocsiba. Egy fekete garbós pulóver volt rajta semmi kabát, a fején pedig egy kötött sapka. Aranyosan állt neki, elmosolyodtam.

- kösd be magad. - néztem rá.

Nem kellett kétszer mondanom, elsőre szót fogadott. Elindultunk és örömmel tapasztaltam, hogy nem kezd pánikba esni a sebesség miatt. Innen már tudni lehetett, hogy valóban elmúltak a rohamai.

- messze van? - kérdezte mosolyogva.

- Nem nagyon. - vágtam rá.

Elmerültem az emlékekben most, hogy Carrie itt ül mellettem. Ugyanaz a régi kis szerencsétlen nő, mint aki volt, csak most vidám kiadásban.

- Bízol bennem? - szaladt ki a számon.

Látszólag meglepte a kérdés, percekig csak hallgatott és engem nézett, majd válaszolt.

- benned bízom a legjobban. - a hangja lágy és őszinte volt, és megnyugtatott a tudat, hogy Carrie úgy bízik bennem, mint senki másban. - elvégre is a legjobb barátom vagy.

Zavarban volt és a fejét fogta miközben az ablakon nézett ki a tájra. Már a parknál tartottunk, ami azt jelentette, hogy másodperceken belül oda érünk: Haza.

Leparkoltam az út szélére, kiszálltam és átsétáltam Carrie oldalára. Kinyitottam neki a kocsi ajtót.

- Sok férfi példát vehetne rólad. - mosolygott rám miközben kiszállt.

- Sok férfi nem olyan balszerencsés, mint én. - motyogtam, tekintve hogy a szerelmem csak úgy emlékszik rám, mint a legjobb barátjára.

Car megállt a ház előtt, és csak bámult rá. Mellé álltam, és figyeltem, ahogy csodálattal néz végig a falakon, az emeleteken.

- indulhatunk? - kérdeztem halkan.

Válaszképp belém karolt, én pedig boldogan vezettem fel a harmadik emeletre.

Az ajtó előtt állva pedig vacilláltam ,hogy biztos helyes dolog, amit csinálok vagy csak ártok neki. De ha még is felismerné a helyet, és talán eszébe jutna, pár dolog azt mondom megérte.

Benyitottam és bevezettem a lakásba.

- itt laksz? – nézett körbe én pedig vártam hátha ismerős lesz neki valami.

- Hát igen. - nehezemre esett ezt mondani mikor legszívesebben kitálalnék neki mindent, hogy mennyire szerettük egymást és mennyi minden történt velünk.Hogy én én, hanem mi laktunk itt.

- Szép lakás és jó volt a berendező ízlése. - nevetett.

Ha tudná, hogy az egészet ő rendezte be. Minden dolognak megtalálta a megfelelő helyet.

- szerintem is. - mosolyogtam.

Mivel cézárral már jó ideje nem találkoztak érthető volt, hogy azonnal oda rohant hozzá. Hihetetlen milyen gyorsan nőnek a kutyák, Cézár pedig már majdnem felnőtt volt. Hatalmas lett és nagyon védelmemző.

- Cézár !! - kiabálta Carrie, majd megölelte. - de megnőttél.

- Emlékszel rá? – csodálkoztam hisz Cézár nem régóta van csak nálunk, rá még is emlékszik.

- Hogyne emlékeznék az én szerelmemre. – Ölelte, simogatta.

A szerelmére, na igen. Az igazira még sem emlékezik. Ez alatt rájöttem, hogy két választásom van :

1.) Vagy meghódítom újra , mint annak idején.

2.) Vagy megvárom, hogy visszatérjen az emlékezete, ami akár hosszú hónapokba is telhet.

- Nem ismerős semmi? - kérdeztem tőle, miközben ő szabadon mozgott a lakásban. Most épp a konyhában nézett körül de semmi jelét nem adta annak , hogy akármi rémlene.

- Hát… nem tudom, hogy az jelent e valamit, hogy olyan érzésem van mintha már jártam volna itt. – húzta a száját.

- Zavarban vagy ? – vigyorodtam el, hisz akaratlanul is észre vettem.

- Ne nevess ki. - durcázott be. – csak ez olyan fura, de nem tudom meg magyarázni.

Közelebb mentem hozzá, és néztem ahogy próbálja felidézni a dolgokat, ahogy erőlködik , hogy valami eszébe jusson.

- Eva sokat van itt ? - fordult felém.

- hát… nem, nem igazán. – hazudtam.

- Megjöttem ! - lépett be az ajtón Kyle.- Carrie, kicsi lány hát te ?

- Kyle ! - néztem rá jelezve, hogy ne mondjon semmit.

- Ja igen…

- Te vagy az. - hihetetlen mennyire megörül Carrie mikor meglátta Kylet. - rád emlékszem, az intézetből.

- Akkor jól megnéztél ezek szerint. - vigyorgott.

- Jó végre egy ismerős arcot látni. - sóhajtott.

- Szóval akkor te most facér vagy ?

- Igazából, nem tudok róla, hogy lenne bárki is akivel megosztottam volna eddig az életem.

Kyle rám nézett én pedig bólintottam, hogy semmi nem jutott még eszébe.

- Csak nehogy valami őrült lecsapjon rád.- Kyle. - elképesztő manapság mennyi perverz és idegbeteg alak mászkál az utcákon.

- Majd én vigyázok rá ne aggódj. – Carrie nevetett, majd megölelt.

Viszonoztam az ölelését, hisz az ilyen percek kevés egyike annak, mikor megérinthetem. Mikor hozzábújhatok, és érezhetem a közelségét, ami annyira hiányzik.

Egy ideig még üldögéltünk a lakásban , beszélgettünk és próbáltam segíteni neki vissza emlékezni persze semmi konkrétat nem árultam el neki, amit nehezen álltam meg.

- nem lenne kedved itt aludni ma este ? - kérdeztem.

- ez jó ötlet… örülnék neki, másrészt legalább addig sem otthon gondolkoznék a hogyan továbbról. –mosolygott.- felhívom apát.

Bólintottam majd Carrie kiment az erkélyre és tárcsázni kezdett.

Itt alszik, az egész estét vele tölthetem még ha meg sem csókolhatom, vagy hozzá sem érhetek. Velem lesz, és nézhetem azt a gyönyörű szemét, tökéletes mosolyát.

- Még mindig semmi? - jött ki Kyle a szobájából.

- Nehezen jutnak eszébe a dolgok.

- Elég rossz lehet. – mondta együtt érzően, ami furcsa volt tőle. – meg mit ne mondjak, azért elég szív facsaró így látni Carriet, kendőben és nyakig beöltözve. Mintha szégyellné a nőiességét.

- Szégyelli is. Nem érzi magát vonzónak, pedig ha tudná , hogy én így is mennyire vágyom rá.

- Miért nem mondod el neki, hogy mi is a valóság ?

- Félek csak ártanék neki, és a doki szerint sem ez a legjobb megoldás. Hagyni kell, hogy maga jöjjön rá ki is ő.

- Rendben van, sok szerencsét, de nekem most mennem kell, majd holnap találkozunk.

Mikor Kyle elment, Carrie abban a pillanatban jött vissza 1000 Vattos mosollyal az arcán.

- teljes siker. - nevetett.

- Ez jó hír.- mosolyogtam rá.

- Már csak Evatól tartok. Nem akarom, hogy emiatt sértődjön meg mindkettőnkre.

- Eva tudja, hogy legjobb barátok vagyunk, és nem hiszem, hogy zavarná.

- Akkor minden rendben van.

Aztán egy hosszabb csend állt be kettőnk közé. Mindketten elmerültünk a saját a gondolatainkba és csak voltunk a lakásban. Car gondolt egyet, majd helyet foglalt mellettem és szorosan hozzám bújt. Az arcát a nyakamba temette, így éreztem ahogy lassan kifújja a levegőt. Éreztem a haja illatát, a bőre puhaságát és melegségét. Más helyzetben átkaroltam volna, a tenyeremet a nyakára helyezném és apró csókokat lehelnék az ajkaira, amit egy hosszabb és határozott csók követne. Aztán lejjebb haladtam volna, egyenesen a nyakára tapasztanám a számat és ott végig játszanám ugyanezt. Minden egyes négyzet centiméterére csókot adnék, és végig simítanék minden egyes apró gödröcskét.

De ez nem az a pillanat volt, így most csak annyi maradt, hogy átkaroljam. A füle mögé tűrtem azt a pár szálat, ami kilóg a kendő alól, hogy jobban láthassam az arcát. Egy ideje nélkülöznöm kellett de most, hogy itt van és az egész éjszaka a miénk , minden percet ki akartam használni.

Egy ideje a tv-t bámuljuk, amiben egy vígjáték megy. A filmnek semmi értelme, de Car látszólag élvezi. Elmosolyodik a „ vicces „ részeknél és ilyenkor nagyon aranyos. Nevet, mosolyog, jól érzi magát. Régen láttam már ilyennek és örültem, hogy jó kedve van. Boldoggá tett az az idő, amit együtt tölthetek vele. Ahogy szép lassan teltek a percek , Carrie elaludt az ölelésemben. Édesen, és halkan szuszogott, néha néha pedig mocorgott. Egy ideig hallgattam ahogy veszi a levegőt, majd rájöttem mi is lenne neki a legjobb.

Felemeltem és a két karomban vittem be a hálószobába. Óvatosan leraktam az ágyra és betakartam. Néztem, ahogy befészkeli magát a régi helyére és alszik tovább, én pedig kimentem és elfeküdtem a kanapén. Nem akartam kihasználni a helyzetet.

Hiányzik nagyon is, hogy mi?

Amikor úgy néz rám , mintha én lennék a legutolsó férfi a földön.

Amikor hozzám ér, és kiráz a hideg a vágytól.

Amikor megcsókol,és én csak többet akarok belőle.

Amikor megölel, én pedig soha nem engedném el.

Amikor a szemembe néz, én pedig elvesznék a tekintetében.

Amikor beszél hozzám, nekem pedig csak az jár a fejemben mennyire boldoggá tesz a puszta jelenléte….

És ilyenkor csak az jár a fejedben, hogy örökké vele akarsz lenni. Minden reggeledet vele akarod megosztani, örömödet, bánatodat.

Ha rossz kedved van hozzá sietsz vígaszért, ha rossz kedve van, hozzá sietsz , hogy megvígasztald.

Hiányzik, szükségem van rá, és ez már soha nem fog megváltozni.