4 fejezet.

- ne haragudj, nem tudom mi ütött belém.- lesütötte a szemét, zavarban volt.Nem nézett a szemembe,nagy léptekkel indult el a folyosón, míg végül eltűnt az egyik kanyarban és már nem láttam.
Nem tudtam mit gondoljak, mit érezzek.Nem tagadtam magam előtt sosem,hogy Jackson nagyon is fontos számomra,mint barát mint férfi, de abba még sose gondoltam bele,hogy talán együtt legyünk.Olykor el játszadoztam a gondolattal,hogy mi lenne ha de ezek csak az én fantáziámban éltek.Viszont komolyabban bele gondolni,hogy talán komolyabbra fordítjuk a kettőnk közötti köteléket, szinte távolinak és hihetetlennek tűnt.
Egy ideig még ácsorogtam az iroda előtt de csoport terápia volt, ezért az ebédlőbe mentem.
Út közben csak a csókon járt az agyam, az az órákig tűnő forróság,és gondtalanság.
Az ebédlőben már körbe voltak rakva a székek, és sokan ott ültek már.
Le ültem az egyik székre,Brittany mellé.Nem figyelt rám, és én sem kezdeményeztem beszélgetést.Csak vártam,hogy elkezdődjön ez az óra és a lehető leghamarabb is érjen véget.
Hamarosan mindenki helyet foglalt,Jackson is.A lehető legtávolabb ült tőlem, nem nézett rám.
- Remélem mindenki jól érzi magát.- ült le mosolyogva közénk Dr.Caleb pszichiáter.- jó idő van és ennél csak még jobb jöhet, szóval ez is egy jó pont a mai napnak.Ma arról fogunk beszélgetni,hogy ki,hogy hiányolja az alkohol, drog vagy más függőségét.Talán Kezdhetné Kyle.
Mikor ezt a nevet ki mondta fel kaptam a fejem.Nem tudtam,hogy még közöttünk van.Pár székkel ült tőlem, mosolygott és nem látszott semmi rajta a nem régi lefülelése pillanatából.
- Mit is kéne mondanom most ? - nézett körbe.- Ja igen, hogy hiányolom-e a drogot ? Őszintén...nagyon is.
- és miért ?-szólt közbe Dr.Caleb.
- Amikor az ember a hatása alatt van, legyen az drog vagy alkohol, minden gondot elfelejt.Egy olyan világban van, ahol nem számít semmi.Boldog és gondtalan, és ennél jobb nincs.Nem törődni a problémákkal,az érzésekkel , csak a percnek élni.Nyakamat teszem rá,hogy az itt ülők 80 %-ka ha tehetné, itt bent is folytatná azt, amiért behozták.
-Ennyire biztos vagy benne ? -Dr.Caleb.
-Nagyon is.- Kyle önelégült fejet vágva nézett körül a többiek arcán.
-Értem.-Dr.Caleb.- akkor most folytassa már.Mondjuk Carrie, a te eseted teljesen már, megtisztelnél minket azzal,hogy mesélnél nekünk ,hogy te,hogy érzed magad , mióta ide be kerültél?Vagy mit érzel ?
Na ezt nem akartam,jobb szerettem ilyenkor meg húzni magam,hogy senki ne vegyen észre,hogy még véletlenül se kelljen beszélnem itt mindenki előtt.De elkerülhetetlen volt.
-Muszáj ezt ? - néztem könyörgően az arcára, de ő csak bólintott.- Amikor be kerültem, az volt életem legrosszabb , legpocsékabb napja.Utáltam itt lenni az első két napban.De már belátom,hogy meg kell gyógyulnom.-fejeztem be.Próbáltam elhadarni.
-ezt elég tömören végig mondtad.- Kyle.- mi lenne ha most az egyszer tényleg, el mondanád itt mindenkinek,hogy mit érzel?Alapjáraton ilyen kis szerencsétlen vagy ? Vagy csak csinálod itt az agyad mindenki előtt ?- Kötözködött.
-Én legalább azért vagyok itt, mert egy baleset miatt teljesen elhatárolódtam az emberektől.Te viszont egy seggfej vagy, egy rohadt drogos, és még te kritizálsz engem ?- elragadtak az indulataim, a kelleténél is jobban.
- hé, hé emberek, nyugodjon meg mindenki.-próbált békét teremteni Dr.Caleb de mindenki figyelmen kívül hagyta.
Kyle felállt, majd közeledni kezdett hozzám.- Te mondod nekem,hogy rohadt drogos vagyok? Tudod milyen az az élet, amikor mindenki elhagy? Csak magadra számíthatsz? Semmi örömöd nincs az életben? Hogy tudnád? Hisz a szüleid pénzéhes milliomosok, mindened megvan!-kiabálta, mikor már előttem állt.
Felálltam,hogy megvédjem magam.- Mindenem megvan?Nagyon tévedsz.Amire igazán szükségem lenne,egyáltalán nincs meg.A legjobb barátaimat veszítettem el, felfogod ezt ? Apámék 16 évesen bedugtak ide,mert nem törődtek velem, viszont azt sem tudták elviselni,ahogy megviselt a baleset.De most már a látogatásomról is le mondtak képzeld.Szerinted tényleg megvan mindenem?- álltam a tekintetét.Dühös voltam és legszívesebben elrohantam volna a világ legtávolabbi pontjára.
Csend volt az egész teremben, mindenki minket figyelt.- el sem tudod képzelni, mennyire fáj még most is az akkor történt dolog.Ahogy hallod, és végig nézed,hogyan halnak meg a barátaid, és te az ég világon semmit, nem tehetsz értük.
És amikor hónapok múlva veszed csak észre,hogy már senki nincs melletted.Egyedül maradtál, de az a kevés ember, akinek a közelsége is jól esne, magadra hagy, mert azt hiszik bolond van...nem tudsz te semmit..- elhalkultam, könnyek gyűltek a szemembe.Jacksonra néztem, a tekintetünk találkozott, de nem tett vagy mondott semmit.Normális esetben, mint ahogy azt eddig tette, megvédett volna Kyletól de most nem tette.
Az udvarra rohantam,hogy egyedül legyek és véget vessek a bámulásnak.
Leghátra mentem, és leültem a padra.Felhúztam a térdeimet, és azokra hajtottam a fejem.Akaratlanul is belém hasítottak az emlék képek, arról a bizonyos estéről.Mindig ez történik ha Kyle vagy valaki,belém köt az ittlétem miatt.
Jól esett a csend,üres volt az egész udvar.Egyedül voltam kint , ami most az egyszer igazán jól esett.
Bentről nevetést hallottam,ami miatt szintén fel lélegeztem..már tovább léptek,más a téma.
A fejemet továbbra is a térdeimen pihentettem.Behunytam a szemem és fantáziáltam.
Azon járt a fejem, amikor ki engednek majd innen.Ahogy kilépek az ajtón,hátat fordítva az elmúlt 3 évnek amit itt töltöttem.
Ahogy beleszagolok majd, az új életembe.
- sajnálom.- észre se vettem amikor leült valaki mellém.Felnéztem..Jackson volt az.
Nem szóltam,felálltam és elindultam befelé, de megragadta a karom.
-mit akarsz? - fordultam felé.
-bocsánatot kérni.-mondta halkan.
-miért is ? - kérdeztem.
-Nem akartam közbe avatkozni, amikor Kylel vitáztatok..-elengedett, én pedig csak álltam előtte,hallgatva amit mondd.- azt hittem haragszol rám.
- Miért kéne haragudnom?- furcsálltam. Jackson rám nézett, innentől kezdve tudtam,hogy a csókra értette.-ohh... nem haragszom,de ezt tudhattad volna.
Az egyik fát kezdtem nézni zavaromban, mire ő felállt,hogy velem szembe legyen.
A magassága miatt,úgy kellett felnéznem rá, ami tetszett.Most az egyszer nem mertem közeledni hozzá.
-Azt mondod nem haragszol.-kezdett bele.- még is olyan furcsán viselkedsz.Mintha..nem ismernél.
- csak nem tudom,hogyan kéne most viselkednem veled.- a földet bámultam,nem mertem a szemeibe nézni.
- Összezavartalak..sajnálom, nem akartam.Csak abban a pillanatban,kettesben veled..nem tudom mi ütött belém.- az arca csalódott volt.-talán az lenne a legjobb, ha egy ideig kerülnénk egymás társaságát.
- Hogy ? Nem..ezt nem teheted.- szinte kétségbe voltam Esve. Nem akartam akár csak egy napot is úgy eltölteni,hogy Jackson nincs velem.
- Ha nem teszem meg, vissza esel...Carrie pontosan ezért bánom amit tettem.- magyarázta.- még nem jöttél teljesen rendbe,ha valami olyat tennék...vagyis már tettem,és nézd meg, most is teljesen magad alatt vagy...pedig csak meg csókoltalak.Nem akarom,hogy miattam legyél megint rosszul,hogy újra gyógyszeres kezelésre küldjenek.Ha ez az ára annak,hogy rendbe jöjj...akkor békén hagylak..nem akarlak bántani.- A kezét az arcomra tette.
- pedig ezzel bántasz a legjobban.-néztem fel rá.-Ha most tényleg, kerülni fogsz..én..
-Carrie, nem akarom,hogy egy olyan dolgot kezdjünk el, amire még nem vagy felkészülve,hogy pont emiatt,miattam legyél olyan..amilyen voltál, ezt te sem akarhatod.- Közelebb lépett majd megölelt.
Szorosan bújtam hozzá, nem akartam,hogy elhagyjon,hogy akár csak egy lépéssel is távolabb legyen tőlem.- kérlek.. ne tedd.- suttogtam.
-érted teszem.Jobb lesz így, ha csak a csókom miatt ilyen állapotba kerültél... gondolj bele mi lenne, ha együtt lennénk.Nem akarom,hogy rosszul légy, akkor inkább a lehető legmesszebbre megyek tőled.- Homlokon csókolt, majd elhúzódott tőlem, és vissza ment a többiekhez.
Hosszú percekig álltam még az udvaron, nem tudtam elhinni amit mondott.Jót akar nekem, de úgy,hogy a legrosszabbat adja.
- Carrie! gyere be kérlek.- szólt ki Dr.Cortney.
Bementem, intett,hogy kövessem.Azon kaptam magam,hogy a rendelőjében ülök, az ismerős kanapén.
-szeretném, ha beszélgetnénk.Hallottam a vitátokról Kylal.- Dr.Cortney.- miből indult ki az egész?
Nem feleltem, az ablakon bámultam ki.A szél fújdogálta az egyik fa ágat, amin egy madár pihent.Nem tudom miért, de jó látvány volt az egész, olyan meg nyugtató.
-Carrie, valami baj van? - érdeklődött.
Még mindig nem figyeltem rá, a madár ügyetlenül egyensúlyozott a fa ágon,míg végül el repült.
-Carrie ! .-A hangja távolinak tűnt, nem akartam vele beszélni, csak néztem ki az ablakon.
Dr.Cortney felállt, majd oda rohant hozzám.Az államnál fogva fordította a tekintetemet az arcához.
Egy kis lámpával a szemembe világított, jobbra-balra húzta a lámpát, a fénye teljesen elvakított.
- Dr.Caleb !!!- kiabált az ajtó fele.- Dr.Caleb!!!
Szinte magamon kívül voltam, a légzésem és a szív verésem teljesen le lassult.Nem tudom mi történhetett velem, de nem bántam volna meg, ha ebben a percben meghalok.
- Miaz ? - jött be Dr.Caleb.
-Carrie, valami nincs rendben vele ! - rohangált, kapkodott,míg végül egy injekciós tűt szúrt bele a vénámba.
Dr.Caleb szintén elővette a kis zseblámpáját, és a szemem előtt kezdte húzogatni.- Eszméleténél van, nem tudom mi lehet vele.Adjon neki nyugtatót, sejtéseim szerint vissza esett az állapota.Vigyék fel a pszichológiára azonnal.- Miután felállt, két ápolót küldött be, akik felállítottak, és az ebédlőn keresztül kísértek a liftig.
Amíg vártunk, nem tudom mi történt velem, csak Jackson szavai jártak a fejemben.Beszálltunk a liftbe, majd a harmadik emeletre mentünk.
Végig haladtunk egy hosszú folyosón,végül be mentünk az egyik vizsgálóba.Leültettek,egy fotelba.
-Dr.Beck nemsokára megérkezik.- mondta az egyik nővér majd magamra hagytak.
Kihasználva az egyedül létet, gondolkozóba estem.Amióta itt vagyok még sosem jártam a harmadik emeleten, és nem is akartam.Össze kell szednem magam-gondoltam.- minél előbb ki kell kerülnöm innen.
Egy fiatal férfi jött be az ajtón.félhosszú barna haja volt, és kedves arca.
- Nos, Carrie, én Dr.Back vagyok.Ha nem bánod,szeretnélek megismerni egy kicsit.- mosolygott.
- semmi akadálya.-megerőltettem egy mosolyt.Át gondoltam a dolgokat, ha rendbe akarok jönni, és ki akarok kerülni innen, a lehető legtöbbet kell kihoznom magamból, még ha nehezemre is esik.Ha elmondok mindent, amire kiváncsiak,ha csak a jó kedvemet mutatom ki, hónapok vagy hetek múlva már kint leszek, és hátat fordíthatok az itt bent lévőknek.