6 fejezet.

-Nem viheti el Carriet.- kelt védelmemre Dr.Beck.
Mivel Dr.Becknek el mondtam mindent, amíg nála voltam, Jacksont,a maradásom okát,és ,hogy meg akarok gyógyulni, szerencsére beszélt apámmal.
-Carrie, még nem áll készen arra,hogy új és legfőképp önálló életet kezdjen.-Dr.Beck.
- De hát, már lassan 3 éve itt bent van.- apám hangja határozott és kétkedő volt.
Ebben az állapotában,mindig jobbnak láttam,ha nem vitázom vele, de most szerencsére nem nekem kell meg győzni.Beszélnek helyettem az orvosok, akiknek ebben a percben nagyobb hatalmuk van mint apámnak.
- Mint azt ön is tudja, Mr.Davis, Carrie az első évében nem tanúsított nagy együtt működést, annál inkább próbált szökni, a gyógyszereit pedig nem szedte be.Szóval ha úgy vesszük, a gyógyulásához vezető utat csak másfél-két éve tette meg.Még nem tudja uralni, a hirtelen feltörő érzelem hullámait, a haragot vagy a csalódást.Innentől kezdve pedig, mint az orvosa, nem áll módomban el távozásit írni neki, amit csak én tehetnék meg,ezért nem is értem Dr.Calebet.- nézett rá.
Szerencsére Dr.Beck tekintélye hatalmas volt,a mi osztályunkon.Ő az az orvos , akiről el lehetne mondani,hogy minden orvos tanonc, vagy már orvos, tőle szeretne tanulni.Szerencsém van,hogy most ő kezel, mivel tudja,hogy milyen érzések vannak bennem, ezért segít, mint például most.
Apám szóhoz sem jutott, Dr.Beck prédikációja után, ami jó jel volt.Azt bizonyította,hogy hisz az orvosnak és esze ágában sem áll szembe szegülni vele.
Félve ugyan, de kijelenthetem , ezt most megúsztam.
Apám emelt fővel, és büszkén távozott az intézetből.
Dr.Beck már épp indulni készült, de szerencsére le tudtam állítani.
-Nagyon..köszönöm.- mondtam szaggatottan.
-Carrie, semmiség.És komolyan is gondoltam amit mondtam.- mosolygott.
A beszélgetés annyiban maradt, én pedig boldogan sétáltam vissza Kylehoz és Jacksonhoz.
- na mi történt ? - Kyle szókimondó és tapintatlan stílusa mindig elbűvölt.
Mivel nem akartam,hogy tovább faggasson, el mondtam a történetet, persze csak a lényegét.
-Na hisz, sose gondoltam,hogy az orvosok kedvesek is tudnak lenni.-Kyle.
- maradj inkább csendben .- szólt rá Jackson.- Carrie annyira buta vagy.
- miért is ? - lepődtem meg.
Jackson lassan kifújta a levegőt,a két tenyere közé vette a kezemet, majd a szemembe nézett.
- Ha most nem ellenkeztél volna,Dr.Beck simán meg írta volna a távozásidat.El mehettél volna, hátat fordíthattál volna ennek a helynek, és az itt élt napjaidnak.Minden rosszat amit itt éltél át, a múltnak tekinthetted volna.Kint lépkednél, a szabadság utcáin, új életet kezdhettél volna...és te ezt most, 5 perce dobtad el magadtól.
A szavai egészen a szívemig hatottak, a fülemben csengett minden egyes ki ejtett szava.Bele gondoltam,a mondandójának a lényegébe, de rájöttem,hogy ő nem lenne ott.
-Mi értelme lenne egy olyan életnek, ahol te nem vagy velem ? Hogy érezném jól magam, kint az utcán sétálva tudván,hogy te még itt bent vagy?Ha még is muszáj lett volna el mennem innen, szerinted eltudnám felejteni az itt bent töltött napokat ? Akár mennyire voltak azok jók, vagy rosszak, minden percben örömmel gondolnék vissza rá, mert velem voltál.Együtt voltunk.Így pedig, még sem várhatod el,hogy csak úgy kisétáljak innen...nélküled.- Mikor befejeztem, percekig csak bámultuk egymást.Hosszabb csend állt be , szinte érezni lehetett a kettőnk közötti vonzalmat, törődést, szenvedélyt.Az egyik karjával, magához húzott és átölelt.
- azt akarom,hogy tudd...szeretlek.- súgta a fülembe a szavakat, amik most őszintének tűntek.Mint ha ezzel azt akarná tudatni,hogy most már össze tartozunk.
A nyaka körül átfontam a karjaimat,a szemét néztem.gyönyörű zöld színe, tökéletesen passzolt rózsaszín ajkaihoz.A száját fél oldalas mosolyra húzta, amit imádtam egyszerűen.Puha telt ajkai, vonzottak.Meg csókoltam, lassan és érzelmesen.
Többet és többet akartam, de akadályozta a vágyaimat,hogy nyilvános helyen vagyunk.
A hajamba túrt, és a számról a nyakamra tért.Apró csókokat lehelt minden egyes négyzet centiméterre.
Élveztem, ahogy meleg lehelete csiklandozza a bőröm.Ahogy forró ajkai, a nyakamhoz simulnak, majd egy rövid másod perc erejéig, oda tapadnak.
- nagyon..nem szeretem amikor ilyen messzire megyünk.- halkan mondta, de még is meghallottam.
- azt hittem élvezed.
- élvezem is, ezzel nincs is semmi probléma.- ki egyenesedett.- csak tudom,hogy muszáj le állnom.Hogy nem tehetem meg azt, amit akarok.
-egyszer mindennek eljön az ideje.-mosolyogtam rá.
Igaza volt.
-hé gyerekek itt valami nincs rendben.- szólt Kyle.
Nem figyeltünk rá, egymás felé fordulva, szavak nélkül próbáltunk kommunikálni.
- hahó.. most komolyan ez..ez..- a hangja egyre szaggatottabb, és halkabb volt.
Ránéztem Kylera, a keze remegett, a pupillája nagyon össze szűkült, és semmilyen szóra, vagy kérdésre nem reagált.
Fájdalmasan fel üvöltött, majd próbált fel állni, de sikertelenül.A térdei össze csuklottak alatta.Az egész teste remegett, meg állás nélkül és csak egyre jobban.
A kezével a fejét fogta, mintha össze akarná nyomni.A szemét szorosan csukva tartotta.
Egyik kezével a haját kezdte markolni, majd hanyatt feküdt.Rángatózott.
Fel néztem, egy nővér sem volt a közelben. Oda rohantam Kyle mellé, rögtön fel ismertem mi baja, miután nem egészen 3 éve vagyok itt, gyakran találkoztam ilyennel.
-Kyle, semmigond, elfog múlni , nyugodj meg kérlek.- megragadtam a karjait, és próbáltam csillapítani a rángatózását.Az elvonási tünetét mi hamarabb kezelni kellet, de egy átkozott nővér nem volt a teremben.
-Jackson kérlek, szólj Dr.Calebnek!! siess.- üvöltöttem hátra.
- Kyle, nézz rám, hallod amit mondok ?? Nézz rám !! - a hangomat meg emeltem, hogy erélyesebb legyen, így talán jobban oda tud figyelni rám.- kérlek próbálj meg, megnyugodni.Dr.Caleb mindjárt itt lesz és segíteni fog.
Féltem...
Féltem, hogy akár melyik percben valami baja történhet.
Kyle már súlyos betegnek számított.Kezelni is csak úgy tudták,hogy a gyógyszerei mellé, egy nagyon minimális mennyiségű drogot adtak.Muszáj volt, másképp minden nap rohamai lennének.
Féltem...
Kyle esetében, akár melyik nap végzetes lehet, a szíve fel mondhatná a szolgálatot akár ebben a percben is.
Féltem...
Most, hogy kezdtem meg kedvelni, nem akartam elveszíteni.Nem akartam magára hagyni, és segíteni szeretnék neki.
-hívj valakit... gyorsan.- nyöszörögte.
-Dr.Caleb pár perc és itt lesz, kérlek..tarts ki.
A remegései nem múltak el.
Már vagy 10 perce vártam, és végre meg érkeztek.
Dr.Caleb mögött jött két ápoló, az egyik azonnal egy tűt szúrtak Kyle karjába.
A remegése nem szűnt meg, de már jóval kisebb volt.Eszméletét veszítette,ezért muszáj volt kezelni.Fel rakták az ágyra, majd eltolták valahova.
A földön ültem továbbra is, és Kyle kihűlt helyét néztem.Képek peregtem le előttem, de rossz értelemben.
-Carrie..kelj fel.- szólt Jackson.- Carrie !
Miután még mindig még csak rá se néztem, a karomnál fogva húzott fel a földről.
Ránéztem és a könnyeim hullani kezdtek.
Jackson magához szorított.
- ne félj, minden rendben lesz..nyugodj meg.- A kedves szavai, ebben a percben semmit nem jelentettek számomra.
Tisztában voltam vele,hogy Kyle szervezete, bármelyik percben feladhatja.
Bármikor vége lehet egy életnek.
Rossz volt bele gondolni,hogy a karomban ájult el...
-Gyere.- kézen fogott, majd húzni kezdett az udvar felé.
Lassan haladtunk a fák között,majd le ültünk az egyik padra.
- Minden rendben lesz.- mosolygott rám.
-Honnan tudod ?- a hangom rekedt volt és halk.Fájt megszólalni.
- nem először fordul ez elő Carrie.- végig simított egyik ujjával az arcomon.- Elvonási tünet.Miután este beszéltem Kylelal,hogy meg akar gyógyulni minél előbb, hogy ki engedjenek, és veled új életet kezdjek... fejébe vette, illetve...
elhatározta,hogy ő is megfog gyógyulni.De nem vette számításba,hogy nála ez nem lesz olyan egyszerű.Kyle komoly drogos volt amikor ide be került.Néha még éjszaka is belövi magát.Nehezebb lesz leszoknia a drogról.Ma reggel... nem szedte be a gyógyszereit, ami nagy hiba volt...ezek mulasztják el az elvonási tüneteit.És ez lett az eredménye.Sajnálom,hogy látnod kellett.
Hátra dőltem a padon, ő szintén, majd a karjával átölelte a vállamat.
- nem hagyom,hogy még egy ilyet átélj...