7 fejezet

Újabb üres nap.Mint minden reggel , mióta Kyle rosszul lett, most is itt vagyok mellette a kórteremben.
Igaz,hogy már jobban van, de a sok gyógyszertől amit kap nagyon kába, és feküdnie kell.
Jacksonnak újabban külön kezelésekre kell járnia, mivel kivizsgálták múlt héten, és Dr.Caleb szerint pár nap múlva el is mehet.
Jackson azóta próbált megint drogot becsempészni,hogy újra belőhesse magát, aminek következtében nem engedik majd ki, és így velem maradhat,
de lebeszéltem róla.Nem akarom,hogy miattam maradjon itt.Ideje,hogy kikerüljön.Ideje,hogy újra talpra álljon.
Nagy nehezen,de ő is belátta,hogy nem a levegőbe beszélek.Egyik nap, komolyan elbeszélgettünk,hogy majd,hogyan lesz tovább,
ha ő ott kint lesz, én pedig itt bent, de legalább százszor megígérte,hogy mire engem is ki engednek, szerez egy lakást, és állást,
majd pedig várni fog.
Nem arról van szó,hogy nem hiszek neki, csak tudom ha kikerül, új emberekkel fog megismerkedni.
Új kapcsolatokat szerez, innentől kezdve pedig ki tudja mennyi idő,hogy megismerkedik majd egy ép eszű lánnyal.
Hetente vissza kell majd járnia egy-egy kezelésre, de ez megéri, ha cserébe ki engedik.
9:25 van, lassan fel kell mennem Dr.Beckhez.
Utolsó pillantást vetettem Kylera, majd elbúcsúztam tőle, és elindultam.
A folyosón haladva, megint elgondolkoztam.
Már egy jó 3 éve vagyok itt, de az orvosok szerint még mindig van mit javúlnia az állapotomnak.Mi bajom lehet,hogy nem tudok,
rendbe jönni 3 év alatt ?
A gyógyszerek segítségével tudom kontrollálni a hirtelen feltörő haragomat, vagy rossz kedvemet, de mint látszik nem bízzák a véletlenre.
Sajnos...
Dr.Beck irodája előtt állok, kopogtam.
Benyitok, és megcsap az a különleges illat.
Hiába fog megint kérdezősködni, vizsgálni és a többi kellemetlen dolog amit a hátam közepére nem kívánok,
az illat ami elárasztja az egész szobát, megnyugtat.
Leültem az ablak melletti kanapéra.Kényelmes, de ha tehetném , még mindig inkább kint élnék, a világban.
-Szóval Carrie.- akárhányszor a nevemet kiejti, a szája vonala mindig egy görbe vonallá húzódik felfelé.- Szeretném elmondani a multkori vizsgálat
eredményeit.
-Hallgatom.- Dr.Beckel mindig udvarias voltam, talán ő az az egyetlen orvos, aki tényleg próbál segíteni a betegeken.
Dr.Cortney is kedves volt, egy rossz szavam nem lehet rá, de felületes volt, és elhamarkodó.
- Kiderült,hogy az állapotod nagyon jó.Elengedlek, megírom az eltávozásidat..
Mikor ezt kimondta, semmi reakciót kiváltva ültem tovább, rezzenéstelen arccal, de belül ordítottam örömömben.
- Ez most komoly? Csak viccel velem...- azt akartam,hogy újra kimondja az előbbi szavakat,hogy jobban elhihessem, hogy felfogjam ez komolyan megtörtént.
- hitetlen vagy - nevetett.- ami nem gond, de ezt tényleg komolyan mondom.Semmi akadálya,hogy elengedjelek.Beszéltem már a többi kollégával,
igazgatóval, és ők is bele egyeztek.Ha csak te nem találsz rá valami okot,hogy még maradj...- a tekintete kíváncsi volt.
- Nem...dehogy.- Belegondolva,hogy Jackson pár nap múlva szintén szabad lesz, tényleg semmi szükség rá,hogy még maradjak.
- A szüleidet értesítsem?
- Nem szükséges.Mikor áll neki az eltávozásim megírásának ? - Most kezdtem felfogni,hogy igazat mondd, nem csak vicc az egész....szabad vagyok.
Beszéltem még egy ideig Dr.Beckel, délre kész lesznek a papírok addig pedig elakartam búcsúzni mindenkitől, de mindvégig csak az járt a fejemben,hogy kiengednek.
Az első utam Kylehoz vezetett, mivel Jackson még mindig vizsgálaton van.
- Ezt nem mondod komolyan? - nagyon halkan beszélt, és láttam rajta,hogy megerőlteti magát,hogy velem örüljön.
-De igen, először én is alig akartam elhinni, nem viccelt, elmehetek ,délbe már itt sem vagyok.- Őszintén elmondhatom, ennyire még soha
nem örültem semminek.
-És mihez kezdesz most ? Visszamész a szüleidhez ? És Jackson?
- Eszem ágában sincs vissza menni hozzájuk.Eldobtak maguktól, ráadásul még a látogatásomról is lemondtak csupán azért,hogy
a jó hírük fent maradjon... ezek pedig nem szülők. Jackson...szerintem örülni fog, pár nap múlva őt is kiengedik, úgyhogy...úgy látszik most minden összejön.
Elbúcsúztam Kyletól, persze írásba kérte tőlem,hogy gyakran meglátogatom.
Összeszedtem a dolgaimat a szobámban, szerencsére nem volt sok így hamar végeztem.
Az ebédlőbe mentem , leültem az egyik asztalhoz és vártam.
Már 10: 40 van, nemsokára már itt sem vagyok....
Jackson ebben a percben szállt ki a liftből, gondterhelt arccal, mint mindig, most is agyon vizsgálták , szegény angyalom...
Meglátott, és mosolyogva közeledett felém.
-Szia hercegnőm.- megcsókolt.Ebben a csókban volt valami.Teljesen más volt mint a többi, benne volt a szabadság.
-Szia, jól vagy ?
-persze,csak Dr.Caleb....ha egyszer elkezd vizsgálni, többé nem tudja abba hagyni. De jól vagyok, komolyan.
Csend lett, a szemét néztem, gyönyörű zöld volt ebben a megvilágításban.
- mi ez az utcai viselet , és a táska ? - Na igen... meglátta.
-Tudod...Dr.Beckhez felmentem , ugye " kihallgatásra". És elengedett.Már írja az eltávozásimat, te elhiszed ?
Szabad vagyok, délben már itt sem leszek...- a nyakába ugrottam.
Miután elengedtem a reakcióját figyeltem, de semmi.
- Talán nem örülsz neki?
-De..csak ez túl gyors nekem.Még meg kell emésztenem.- az arca eltorzult, valami nincs rendben.
-Pár nap múlva te is jössz utánam, és együtt lehetünk.- mosolyogtam, a kezemmel egy tincset söpörtem félre az arcáról.
-Igen..pár nap.- motyogta.
-Jackson ne csináld ezt kérlek.Addig kibírjuk.
- persze, ki bírjuk.De te már ott kint fogod kibírni ! - üvöltötte.
- most meg mi bajod van? - a hangom remegett, ilyennek utoljára akkor láttam, amikor behozták ide, 2 éve.
- Mi bajom lenne ?! Vajon mi ?! Áhh hagyjuk inkább ! - hátat fordított nekem, majd elment.
Percek múlva is ott álltam, mint egy bugyuta.
Hiába gondolkozta, törtem a fejem, nem jöttem rá vajon mi baja lehet.Hisz csak pár napot kell kibírnia már, és elengedik őt is.
Körül néztem, megláttam az én régi zongorámat a sarokban.Eszembe jutott, mennyi időt töltöttem ott mióta itt vagyok.
Utoljára ültem le a zongorához, és utoljára játszottam rajta.
Ha más nem, ez a zongora biztosan hiányozni fog.


Dél van.Dr.Beck már lehozta nekem a papírokat, elbúcsúztam mindenkitől, innentől kezdve semmi okom nincs,hogy tovább maradjak.
Jacksont viszont azóta sem láttam. A nővér pultnál kerestem egy cetlit és üzenetet hagytam neki :

" Kérlek hívj fel bármi van, tudasd velem mikor engednek ki, én pedig a bejárat előtt foglak várni
Szeretlek . "
Leírtam a régi számomat,oda adtam az egyik nővérnek,hogy majd adja át, ha látja Jacksont, és elindultam.
A bejárat előtt álltam, szabad vagyok.A szél fúj, de szikrázó napsütés van.
A madarak csiripelnek, a szemben lévő játszótéren pedig 3 kis gyerek a szüleikkel nevetnek.
Az első dolgom,hogy haza megyek.Összepakolom a legfontosabbakat, és használatba veszem a bank kártyám.
Szerencsére 10 éves korom óta nagyanyám folyton utalt át nekem szülinapra, karácsonyra és a többi jelentéktelen ünnepre egy kis pénzt.
Mostanra már elég sok összegyűlt rajta.
Múlt héten pedig az újságot lapoztam amikor láttam egy kedves kis lakást a városban,kivágtam azt a kis részt, és eltettem.
Taxit fogtam.
-Hova lesz az út ? - a sofőr unott volt, de nem tudta elvenni a kedvem.Az első napom,hogy új arcokat láthatok, ez felért mindennel.
- Northon út 13.- rámosolyogtam, amit nem tudott értelmezni, elindultunk.
A környék nem változott semmit sem, aminek nagyon örültem.
Megérkeztem.
- hát te ? - anyám nem akart hinni a szemének.
- Ne aggódj, csak pár perc, amíg összepakolom a ruháimat, utána itt sem vagyok.
- Ezt meg,hogy érted, hova mész? - a hangja hitetlen volt.
Felmentem a szobámba, reméltem,hogy a bőröndöm még mindig a szekrény alján van, ahova raktam.
Mikor megláttam a falamon porosodó régi rajzokat, különös érzés fogott el.
Milyen rég jártam itt, még gyerek voltam..
Szerencsére a bőrönd ott volt, felraktam az ágyra,és csak azokat raktam bele amik még jók rám, és kellenek.
Továbbá pár könyvet, amik nélkül nemtudnél elindulni. 5 perc alatt kész voltam.
Megkerestem a mobilomat, a pénz tárcámat és az irataimat, majd minden köszönés nélkül, elindultam.
Az egyik parkban ültem le, és tárcsáztam Mrs.Braunt aki a lakást árulta az újságban.
- Tessék?
- Jó napot, Carrie Davis vagyok, nemrég olvastam az újságban,hogy lakást árul.Érdeklődnék,hogy meg van-e még ?
- igen igen.- nevetett.- megnézné?
-igen, ha lehet.
-Rendben, tudja hol van nem ?
- tudom így van.
- akkor fél óra múlva legyen ott , viszhall.
Nem hiszem el,hogy minden ilyen egyszerűen összejön.
Útközben vettem ki pénzt a bakból, majd elindultam...

A lakás egyszerűen gyönyörű.Az erkélye a parkra néz.A konyha nagy, sőt..hatalmas, és modern.A fürdőszoba pedig minden lány álma.
- Nos, hogy tetszik? - Mr.Braun egy idős férfi volt, de annál kedvesebb.
-Kiveszem.- csak ennyit tudtam mondani.
Szerencsére, engedett az eredeti árból, amiért hálás voltam.
A papírokat elintéztük , majd elment.
Ráérek munkát keresni, mint kiderül, nagyanyám, egy kisebb vagyon utalt át.Leültem a kanapéra, és elképzeltem,ahogy Jacksonnal itt, ebben a lakásban új életet kezdünk.